1. rész - Otthon

Drága olvasóim,

Reméltem, hogy még ma sikerülni fog kitennem az új részt. Köszönöm szépen a kommentet. Remélem tetszeni fog ez a rész is.

U.I.: Utólag is minden olvasómnak Boldog új évet.

Mónika

Amint leszáll a gépem, megyek megkeresni a poggyászomat. Nehezen, de megtalálom. Ahogy a mozgólépcsőről megyek, lefele meglátom a nagynénémet, meg mellette egy gyereket. Láthatólag nagyon jó kedvűek, bárcsak én is ezt mondhatnám el magamról. Nem akarok itt lenni, vissza akarok menni Londonba, ott van az én otthonom. Lassan érek oda hozzájuk. Amber nénikémhez megyek először, szorosan átölel. Nyugtató szavakat suttog nekem. Összeszedem magam, nem hagyom, hogy újra neki álljak sírni. Elválok tőle. Odalép hozzám a szőke fiú.

- Szia! Niall vagyok, te meg Katherina, ha jól sejtem. - Nagyon idegesítő. Azt a mosolyt egy kicsit, levakarhatná az arcáról.

- Szia! Igen jól sejted, de csak szólíts Katnek. - Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, de szerintem csak egy fintorgás lett. Niall elveszi a bőröndjeimet és ő cipeli helyettem a kocsiig, Hátulra szállok be, az ablaknak támasztom a fejemet. Még az időjárás is borús, olyan mint a hangulatom. Éppen azon merengek, hogy miért vagyok ennyire balszerencsétlen. Miért pont én? Talán, ha kitalálom, akkor megnyerem, a lottót vagy nem tudom. Elég volt aput elveszíteni, még azt sem dolgoztam fel teljesen és erre itt van még anyu is.Egyedül maradtam, mondjon bárki bármit is.Azt mondják addig gyerek az gyerek az ember, amíg él mindkét szülője, szóval én már felnőtt vagyok, de én ezt nem akarom, Sok mindent szeretnék még csinálni, és ha valamit elbénázok vagy összetörik a lelkemet nem lesz kihez fordulnom. Érzem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomról. Próbálok nem gondolni rá, de olyan nehéz. Elkezdem figyelni az utat. Érzem, lassan elbóbiskolok. Arra ébredek, hogy valaki visz. Úgy fordulok kis a kezéből, hogy még egy kém, is megirigyelné, bár elesek, de nem számít.

- Hé,hé nyugi van, csak be akartalak vinni, olyan szépen aludtál. - Mondja Niall mentegetőzve és feltett kézzel.

- Bocsánat, csak nagyon megijedtem.

- Akkor, ha már felkeltél, segíthetnél bepakolni a cuccokat.

- Okéé. - Lassan visszasétálunk az autóhoz, csendben. Nagyon meglepődök, hogy az egész csomagtartó teli van cuccokkal. Úgy emlékszem, mikor a reptérről elindultunk még csak az én bőröndjeim voltak ott.

- Voltatok bevásárolni? - Kérdezem, még mindig meglepődve.

- Aha. Megálltunk a bevásárló központba, de te már aludtál. - Kezembe akarom venni a bőröndjeimet, de nem engedi. Az élelmiszeres szatyrok felé int, hogy azt vigyem. Felmarkolok párat és követem Niallt a konyhába. Esküszöm, ez a ház kívülről kisebbnek tűnt, lefogadom, hogy az emeleten van vagy 2 fürdő és 4 szoba. Érdeklődve nézek szét a konyhába, sosem jártam itt, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot Amber nénikémmel. Meglepődöm, hogy modern a berendezése az egész helyiségnek és a színek nagyon stílusosak, mondjuk egy kicsit merész szerintem a zöld konyhabútor, de nagyon tetszik.

- Kat, drágám. Mit ennél vacsorára? - Kérdezi Amber.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes. Merre találom a szobámat?- Kérdezem , miközben tanácstalanul nézek körbe.

- Az emeleten. Felmész a lépcsőn ott jobbra a második szoba.

- Rendben. Akkor én el is köszönök. Jó éjszakát. - Mondom és intek egyet nekik. A lépcső mellett megtalálom a cuccaimat. Kezembe veszem és úgy battyogok fel a lépcsőn. Ahogyan kitárul előttem az ajtó, az ajkam "o" alakot formál. Kék a domináns szín amit nem is bánok. Egy nagy francia ágy helyezkedik el a szoba egyik sarkában. Az ágy mellett egy író asztal. Ablakkuckó is található, és ahogyan nézem gyönyörű a kilátás, Az ággyal szemben van még egy ajtó. Benyitok és egy fürdőszoba tárul elém. Levetődöm az ágyra. A telefonomon megnézem, mennyi az idő. De amint meglátom a hátteremet ismételten elszorul a torkom A kép még télen készült, amikor kimentünk hó embert építeni. Szép emlék. Eldöntöm, hogy ideje elmennem , fürdeni. Teli engedem a kádat forró vízzel és hagyom, hogy ellazuljak. Nagyjából fél óra múlva szállok, ki a kádból felveszem a pizsamámat, ami egy macis póló és rövidnadrág. Eldőlök az ágyon abban reménykedve, hogy aludni fogok, de ez nem jön össze. A gyomrom hangos korgása nem hagy aludni.Felveszem a köntösömet és mezítláb elindulok a konyha fele, abban reménykedve, hogy nem ébresztek fel senkit. Eljutok a konyhába és bárcsak jobban körülnéztem volna, mivel nem találom a kapcsolót. A falon tapogatózva megyek végig és ki gondolta volna, hogy a túlsó sarokban találom meg. Kitárom magam előtt a hűtöt. Elég sokáig elgondolkodva állok előtte, hogy mit is kéne ennem, végük kiveszem a tejet. Ha jól emlékszem vettek müzlit. Hát hajrá Kat, nincs, olyan sok szekrény, amint kinyitom az elsőt rögtön megpillantom a legtetején. Ügyesen vagyis inkább bénán felmászok a pultra és mikor elérem a célom hangos nevetést hallok. Megfordulok és látom , hogy Niall áll az ajtóban és rajtam röhög. Nem tehetek róla, hogy alacsony vagyok, ezért küldök felé egy grimaszt és győzedelmesen mászok le a pultról a müzlivel a kezembe. A mosogatóból szerzek egy tányért. Elkészítem a kajámat és leülök az asztalhoz. Még mindig itt van Niall és az ajtóból bámul. Mi van még sosem látott fehér embert vagy nő nemű lényt?

- Kérsz? - Nyújtom felé a tányérom, de ő csak fintorog egyet.

- Nem. - Válaszol és a fintorgás el is tűnik az arcáról. helyét egy nagyon aranyos mosolygás váltja fel. Uram atyám én most tényleg azon gondolkodom, hogy milyen helyes a mosolya? Nem vagyok normális, biztosan beütöttem a fejemet.

- Katy, lehet egy kérdésem? - Kérdezi. Még csak most veszem észere, hogy már nem az ajtóból bámul, hanem helyt foglalt előttem. Istenem a szemei milyen gyönyörű kékek. Oké, most már biztos, hogy valami nincs rendbe velem. Én nem szoktam ilyeneken gondolkodni,. Mivel teli van a szám, ezért csak bólogatok, mint egy bólogatós kutya.

- Miért jöttél ide? Vagyis miért pont most? Még sosem találkoztunk. - Nahát, ez egy nagyszerű észrevétel. Válaszolnom kellene, de a torkom összeszorul, érzem, ahogyan egy könnycsepp kúszik végig az arcomon. Gyorsan letörlöm.

- Hát, mert ... idehelyeztek át miután Amber nénikém, az egyetlen élő rokonom szerintem. Vagyis mást nem tudok. - Meglepődik, amit mondtam és most látom rajta az együtt érzést. Lehajtja a fejét és látom rajta, hogy megbánta a kérdését.

- Bocsánat. Én nem tudtam. - Legyintek és szívből remélem, ezt a témát nem akarja tovább feszegetni. Nem tudja mit mondjon, ezért megint a bámulásnál marad. Esküszöm ezzel fog az őrületbe kergetni.A kínos csendet végül én töröm meg.

- Mesélj egy kicsit magadról. Úgy se tudok rólad semmit. - Mondom és közben a tányért a mosogatóba helyezem.

- Hát, őőőő. 20 éves vagyok. A nevemet már tudod. Amber olyan, mintha az anyukám lenne.  - Várjunk csak. Én azt hittem Amber az édesanyja, meglátszik, hogy nem tartottuk a kapcsolatot.

- Szóval, akkor örökbefogadott vagy megszöktél otthonról? - Kérdezem.

- Örökbefogadott. Tudod, neki nem lehet gyereke. Na, de hol is tartottam. Ja igen. Hobbiból egy bandában gitározok és énekelek. És ennyi, amit tudni kell rólam. Most te jössz.

- Hát azt már tudod, hogy árva vagyok. Nem akartam elköltözni és imádok rajzolni.

- Ennyi? Tényleg? Az életed elég unalmasnak tűnhet. Valami nagy kaland az életedbe? - Kérdezi. De én csak nemlegesen rázom a fejemet.

- Akkor, ezt a problémát majd orvosoljuk. - Válaszolja és közben ördögien legalábbis szerintem úgy nevet. Kezdek elálmosodni, ezért a falon lógó kakukkos órára pillantok. Három óra. Ez most komoly? Éjfél volt, ahogy lejöttem.

- Én megyek aludni. - Mondom és közben felkelek a székről. - Te nem jössz?

- De. - Válaszol nemes egyszerűséggel. A lépcsőfokokat együtt szeljük. Megáll a szobám melletti ajtónál és elköszön. Akkor most már tudom, ki van mellettem. Amint a fejem a párnát éri, rögtön el is alszom. Reggel hangos csörömpölésre kelek. Reggel, inkább hajnalok hajnalán, hiszen még csak fél hét lesz.Fáradtan kelek ki. Lassan a szememet vakargatva megyek le a lépcsőn. A konyhából jön a hang forrása, ugyan is onnan hallok egy halk káromkodást Ambertől. Nagyon fittnek és kipihentnek tűnik. Ásítva elmotyogok neki egy jó reggeltett a csap felé veszem az irányt.

- Katy! Remélem nem rám keltél fel. Amúgy jó reggelt.

- De, rád keltem fel, de semmi baj.

- Sajnálom, tényleg nem akartam, hogy felkelj. Csak már megszokás, hogy ilyenkor már mindenki fenn van. - Mondja és én abban a pillanatban félre nyelem a vizet. Mi van? Mikor kelnek? Hajnali négykor talán? Én ezt nem fogom bírni.

- Jól vagy? Ne ilyen gyorsan igyál.

- Aha. Jól vagyok. Csak egy kicsit meglepődtem. - Mondom és az arcára valami furcsa nézet ül ki.

- Láttál valamit? Vagy valami van rajtam? - Kérdezi és kapkodva nyúl az arcához. Elnevetem magam.

- Nem, nem láttam semmit, csak megdöbbentem, hogy ilyenkor már fenn vagytok. - Mondom.

- Aha. Menj és öltözz fel. Ma bemegyünk a városba. Niall is mindjárt végez a munkával. - Bólogatok és visszaindulok a szobába. Niall dolgozik. Nem is mondta nekem. Remélem, nekem nem kell. Az ilyesmikbe béna vagyok. A bőröndöm felett állok, és azon tanakodom, hogy mit vegyek fel. Végül a választásom egy szűkített sötétkék farmerra esik és egy halványlila polóra. Felveszem a már agyon használt vans cipőmet és rajtra készen állok. Az éjjeli szekrényről felveszem a telefonomat és úgy rontok ki a szobából.

- Mi a fene? - Kérdezem. És akkor megpillantom Niall önelégült vigyorát. Morcosan nézek rá. Na, meg egy amolyan mit keresel itt pillantást vetek neki oda. Mozduljon már meg. Nem tudom, mi nézni való van rajtam, de már megint bámul.

- Nem mennél arrébb? Ki szeretnék jutni. - És akkor végre elmozdult az utamból.

- Hé, Katy, jól nézel ki. - Mondja. Mi van? Engem nem szoktak megdicsérni. Már majdnem kibököm, hogy te is, de az olyan hülyén hangzana. Egy fiúnak nem szokás azt mondni, hogy jól nézel ki.

- Köszi. Nem jössz?

- De jövök. Ma elviszlek a banda próbájára.

- Mi van?- És azzal a lendülettel 180 fokot fordulok, és szinte neki vágódom. Meglepődöm, amit mond. Istenem az első koncertem, ha lehet annak mondani egy próbát. Anyu sosem engedett ilyen helyekre, szerinte az emberek megrontója.

- Eljössz velem a próbára. Ezen mi nem érthető? - Kérdezi, és olyan viccesen vonja össze a szemöldökét. Nem bírom magamba tartani a nevetést.

- Oké. Akkor most áruld el mi olyan vicces. Azt hiszed viccelek? - Hangjában sértődöttséget vélek felfedezni.

- Bo...csánat. Bocsánat, csak ahogyan néztél az annyira... - Mi is volt Kat? Szexi, elragadó, bájos, pazar,pompás vagy netán elbűvölő. - Vicces. - Bököm ki nagy nehezen. Istenem a gondolataimat valamivel el kell terelnem.

- Szóval szerinted én most viccelek veled? Hát Katy csalódtam benned.

- Ahj, nem úgy gondoltam, csak tudod, még sosem voltam ilyenen. - Vallom be, pedig nem akartam. Most olyan lúzernek meg egy nullának  érzem magam. Biztosan azt gondolja, hogy anyu nem engedett sehova. Pedig, de csak én nem akartam menni. Meg volt a véleményem az ilyenekről, ahogyan anyának is. Meglátszik, hogy anyja lánya voltam,

- Akkor még inkább jössz velem, ha akarsz, ha nem. - Mondja, és ismét elindulunk a lépcsőn. Amber már vár minket.

- Végre, hogy leértetek. Induljunk már. Niall merre van az autó kulcs?

- Nálam, nyugodjál meg. - Mondja. Ha jobban belegondolok, nem is hasonlítanak egymásra. Ambernek fekete haja van neki meg szőke. Niall magas, Amber alacsony. Arcvonásuk sem egyezik. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy azt gondoltam vér szerinti rokonok? Nem tudom talán az eszemet is Londonba hagytam. Ismételten hátra ülök, csak annyi különbséggel, hogy ébren vagyok és nem alszok el. Talán Niallnak igaza van. Ki kell próbálnom új dolgokat. Nem szabad, hogy felemésszen anyu elvesztése vagy, hogy mennyire nem akarok itt lenni.. Remélem, találok új barátokra, nyitottabbnak kell lennem. Többet mosolygom, legalábbis akkor nem fogják megkérdezni állandó jelleggel, hogy mi a bajom. Talán nem ma vagy nem holnap, de valamikor biztosan fog történni valami izgalmas az életembe.