4. rész - Beszélgetések

Drága olvasóim!

El se hiszem, hogy sikerült felraknom a részt még a mai nap folyamán. Esküszöm olyan, mintha valami összeesküvés ment volna ellenem. 

A részről annyit, hogy egy kicsit rövid lett, de remélhetőleg a következő rész kárpótolni fog benneteket.

A héthez kitartás.

Mónika

 

 - Telefonról hallottatok már? Annyira aggódtam miattatok. Már rég itthon kellett volna lennetek.  - Mondja Amber, egy kicsit sem barátságosan.

   - De hallottunk már. De már mondtam, hogy ha egy kicsit később érek haza nem kell aggódni. - Mondja Niall és én a háta mögé próbálok bújni, de ez nem jön össze, ugyanis ott hagy engem.

   - Bocsánat. Nem tudtam, hogy mikorra kell hazaérni. - Hazaérni, olyan furcsa, ezt mondani, de már ez az otthonom.

   - Semmi baj. Nem rád haragszom, hanem Niallre. Már egy párszor elmondtam neki, hogy érjen haza időbe. De te jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - Miért hiszi mindenki azt, hogy van valami bajom. Oké, lehet, hogy az átlagosabbnál egy kicsit sápadtabb a bőröm, de ez még nem azt jelenti, hogy beteg vagyok.

   - Egy kicsit fáradt vagyok. Ennyi a problémám, szóval, ha nem haragszol meg, akkor én megyek és lefekszem. Jó éjt. - Mondom és adok neki egy puszit.

   - Jó éjt. Aludj jól. - Mondja. Végre eljutok a szobámba és rögtön megpályázom a fürdőt. Míg megfolyik a víz, addig kikészítem a pizsamát és előkotrom a fogkefémet. Minek raktam vissza a bőröndbe? Hát ez egy igazán jó kérdés. Már megint magamban tárgyalok. Vajon kezdek megbolondulni? Na, ez egy igen jó kérdés. Mire visszaérek a fürdőbe, addigra pont megtelik a kád. Legalább egy órát ülök a melegben, csak akkor bírom rávenni magamat, hogy kiszálljak, amikor már  fázni kezdek. Leeresztem a vizet, és törölközés után felveszem az alvásra szánt ruhámat. Gyors fogat mosok. Mikor belépek a szobába, meglepődöm, mivel Amber ül az asztalnál. 

   - Reméltem, hogy még nem alszol. Beszélni szeretnék veled. - Hűű, hát ez igen meglepő.

    - Oké, és miről? - Kérdezem és helyet foglalok az ágyon.

   - Erről az egészről. Hogy, hogy viseled ezt. 

   - Jól. - Ezt az egy szót tudom kibökni, és talán túl gyorsan. Már ő is át ült az ágyra. Egymással szembe ülünk törökülésben.

   - Katy, ne hazudj. Tudom nem voltam mindig mellettetek, de nekem is hiányoznak. És az természetes, ha hiányoznak. Ezt nem kell szégyellni. - Mondja, és látom rajtam, hogy megviselték őt is a történtek.

   - Nem szégyellem csak, hogy tisztázzuk. Csak nem akarom, hogy  mindenki egy hisztis picsának higgyen. Nem akarom, hogy sajnáljanak. És tudom, hogy neked is hiányoznak. De ezen nem lehet változtatni sajnos. - Mondom, de a végére ismételten elkezdek sírni. Most már tényleg igaz lesz rám a hisztis picsa kifejezés.

   - Anyádék nagyon büszkék lennének rád. Ahogy fel tudod fogni a helyzetet. Nem mindenkinek sikerül ilyen... jól. És tudod apád mindig ilyen lányról álmodott, és lám meg is kapta. Csak azt sajnálom, hogy ezt nem élte meg. - Mondja, és látom a szemében, hogy büszke rám, pedig alig ismer. Az előbb mintha egy könnycseppet törölt volna le az arcáról. Tényleg hiányzik neki a bátyja.

   - Tényleg? Ez csak azért mondtad, hogy megnyugodjak ugye? - Már csak hüppögve tudok beszélni. Az éjjeli szekrényemből gyorsan előkeresem a zsebkendőt, és Ambernek is adok egyet.

  - Ezt tiszta komolyan mondtam. Tudod régen, mikor még kis pelenkás voltál folyamatosan arról ábrándozott, hogy ő milyen büszke lesz rád. És tudom, hogy sose mentem el semmilyen óvodai vagy iskolai rendezvényre, ahol ott kellett volna lennem, de mindenről tudtam. - Mondja és látom, mintha újra élné, ezeket az emlékeket. Lehet, igaza van, hogy nem volt ott semmilyen fontos eseményen, de még is tud mindent. Lehet erre értette apa, mikor azt mondta, hogy eldicsekedtem mindenkinek, hogy milyen csodás lányom van. Egy kicsit megmosolyogtat, amit az imént hallottam. Amber ölébe fektetem a fejem. Pont olyan, mintha anyu ölébe lenne.

   - Én miért nem emlékszem rád? - Kérdem kíváncsian.

  - Nos, mikor kiderült, hogy nem lehet gyerekem, akkor döntöttem úgy, hogy egyet örökbe fogadok. Ez a szüleidnek nem tetszett, mondván úgy is nem sokára lesz egy gyerek a családba. Anyád akkor lett terhes. Mielőtt megszülettél volna, az előtt pár hónappal fogadtam örökbe Niallt. Ő akkor volt tíz hónapos. Egy idő után beletörődtek, de ahogy te egyre inkább nőttél, annál kevesebbet találkoztunk. Végül csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. - Nahát, én miért nem tudok az ilyenekről?

   - Gondolom a szüleid később akarták megosztani veled, ezeket az információkat. Lehet nem gondoltak még elég idősnek.

 - Pedig, én mindig megértettem őket. De lehetne, hogy ne róluk beszéljük? - Kérdezem, és remélem, nem jön rám ismételten a sírás. Esküszöm az már gáz amennyit sírok.

  - Persze. De akkor mesélj egy kicsit. Minek tanultál? Hogy állsz a pasikkal? - Kérdezi, közben húzogatja az egyik szemöldökét.

  - Művészeti gimnáziumba tanultam. Ott fejlesztettem tökéletesre a rajztudásom. Pasikkal. Ez most komoly? - A végén röhögni próbálok, de csak egy horkantás jön ki.

  - Igen, én komolyan kérdeztem. Itt vagy 19 éves és már eléggé itt az ideje, hogy legyen már egy komoly kapcsolatod. - Mondja, nagyon komolyan.

  - Nem az a fajta lány vagyok. Nehezen engedek magamhoz közel embereket. - Motyogom

   - De, hát Niallel is, olyan jól kijössz. Gondolom már találkoztál a barátaival is. Na, velük is könnyen ki tudsz jönni. - Mondja. Valószínűleg már ezer éve ismeri őket. Vajon, rájuk is úgy tekint, mintha a fiai lennének? Olyan könnyű kijönni Amberrel. És igaza van abban, hogy Niallel is nagyon jóba vagyok.

    - Igen találkoztam már velük. Egész jó fejek. 

   - Az biztos. Na de én megyek aludni. Aludj jól. - Ne, már. Ennyire elszaladt volna már az idő.

  - Nem akarsz velem aludni? - Rögtön meg is bánom a kérdést. Nem vagyok normális. Egy felnőttől ilyet kérdezni. De, eléggé meglepődöm, hogy mosolyogva fordul vissza az ajtóból.

  - De, szívesen. Na most már aludjuk. Holnap korán kell kelnünk. - Amint ezt kimondja, a mosoly az arcomról rögtön eltűnik.

   - Miért? - Ez az egy kérdés csúszik ki a számon.

   - Tudod, reggelin teendők a ház körül. Neked is meg kell csinálni a magad dolgát.

   - És azok mik? - Mondom és félelem fut át rajtam. Nem értek semmihez.

 - Majd reggel elmondom.- Válaszolja, majd nyom egy puszit a homlokomra. Egymással szembe fekszünk. Jó érzés tölt el, megnyugtató. Anyuval elég sűrűn csináltunk ilyet, főleg apu halála után. Mindent megbeszéltünk. Anyu volt nekem a legjobb barátnőm és egyben a testvérem is. Előtte semmit sem volt gáz titkolni, mindig megértett. Már Amberre is úgy tudok tekinteni, mint anyura.  Elgondolkodom, amit mondott. Igaza van abban, hogy Niallel igen jóba vagyunk. De lehet ennek csak annyi az oka, hogy igen jól megértjük egymást.  És abban is igaza van, hogy a többiek is egész jó fejek. Gyorsan álomba merülök. Végre nyugodtan alszom. Reggel arra kelek, hogy valaki a nevemet kiabálja.