7.rész

Undor és félelem söpör végig rajtam. Még a hideg is kirázott. Esküszöm, legközelebb páncéllal megyek be oda. Na, jó, nem. Csak szedjem össze magam. Nem bántanak, még senki sem halt meg tyúktámadásban. Legalábbis még nem olvastam, és nem is hallottam róla. Nehezen feltápászkodok. A kezem már az ól kilincsén van, de akkor megszólal Niall.

   - Nem, kell félni tőlük, nem bántanak. De ha gondolod, összeszedem, helyetted a tojásokat. - Mondja. Megkönnyebbülök, hogy megcsinálná helyettem, de ez az én feladatom, és nem fogok elbukni.

   - Könnyű mondani. Én városi gyerek vagyok, nem pedig falusi. És nem kell a helyettem megcsinálni a feladatot. - Mondom, egy kicsit ingerlékenyen. De amint meglátom a döbbent arcát, kicsit megsajnálom. Csak vállat von, és bemegy a házba. Ezt most jól elszúrtam, de talán nem haragszik rám. Ha végzek, akkor majd beszélek vele, de most a tojásokra koncentráljak. A kosarat a kezembe veszem, és óvatosan bepillantok rájuk. Nyugodtan csipegetnek, és látom a tojásokat. Nagy lendülettel indulok neki, és sikeresen megoldom a feladatot. Boldogan jövök ki az ólból. Tényleg nem volt nehéz. Csak nem szabad ráparázni. A konyhába veszem az irányt, ahol Amber van. Szinte mindig itt van. Győzedelmesen mutatom a kosarat.

   - Ugye nem is volt nehéz? - Pillant fel a sütésből.

   - De nehéz volt. - Itt elég kérdően néz rám. - Oké nem annyira, de csak másodszorra jött össze. Annyira ijesztőek. - Mondom, és közben megborzongok.

   - Azért mégsem annyira. - Mondja és itt a beszélgetésünk megakad. Beáll a kínos csend, ezért lelépek. Megkeresem Niallt és Mollyt. Először a szobámba megyek, ott meglátom az én drágaságomat. Természetesen az ágyamon hempereg. Még jó, hogy nem vagyok allergiás a kutyákra. Most, hogy megtaláltam Mollyt, megyek, megkeresem Niallt. Az első utam a szobájába vezet természetesen. De van bennem annyi gerincesség, hogy bekopogok, mielőtt benyitnák. Miután hallok egy halk szabadokat, igen lassan megyek be. Még a kilincset is nehezen nyomom le. Az ágyon ül, kezében a gitárjába. Még sose voltam a szobájába. Tipikus fiú szoba. Kék falak, barna bútorok. Egy hatalmas franciaágy, és legalább két gitárja van. A falon rengeteg kép. A fiúkkal van általában és néhányon ott van Amber is. A földön a ruhák szanaszét vannak. Gondolom itt is az a rendszer működik, hogy mindenki a saját szobáját saját maga takarítja. Ez nekem csak jó. Szinte már el is felejtettem, hogy miért jöttem. Arra eszmélek fel, hogy Niall megköszörüli a torkát.

   - Jaj, bocs. Öhm izé... remélem nem haragszol. - Ennyit sikerül kiböknöm. Zavaromban csak lesütöm a szemem. 

   - Miért haragudnék? - Megkönnyebbülten sóhajtok fel.

   - Hát, amit az udvaron mondtam. - Válaszolom kurtán. 

   - Mert mit mondtál? Gyere, ülj le. Nem harapok. - Kacsint rám. Ez valami új szokás. Az ágy végén elhelyezkedek törökülésbe. A szám szélét rágcsálom, nem tudom, hogy mit mondjak. Ez olyan kínos. Minek kell nekem ilyen kis apróságokkal zaklatni?

   - Azt, hittem megbántottalak. Csak úgy ott hagytál. - Mondom, erre a válasza csak egy vállrándítás. Mindig könnyen ment vele a társalgás. Aggasztó ez a csend. Úgy döntök jobban járok, ha a padlót fixírozom, de folyamatosan érzem magamon a tekintetét. Szinte lyukat éget rajtam. Vajon most min gondolkodik? Csak én érzem magam kellemetlenül? Lehet, az lenne a legjobb, ha elmennék. Az ágy hirtelen megemelkedik, és innen tudom, hogy Niall már nem ül a helyén. Hova megy? Erre a kérdésre gyorsan megkapom a választ, ugyanis már azt veszem észre, hogy előttem guggol. Próbálja felvenni a szemkontaktust, de ez nehezen valósul meg. Próbálok nem belenézni a szemébe, de végül ő győz. Győzedelmes mosoly terül szét a száján, ezzel megnyerte a szempárbajunkat. A kezét idegesen tördeli. Látszik rajta, hogy vívódik, de végül megszólal.

   - Eljönnél velem valahova? - Kérdezi, és apró pír ül ki az arcára.

   - Most randira hívsz? - Bököm  ki, felvont szemöldökkel.

   - Fúj, nem az olyan gusztustalan lenne. - Oké ezzel most megsértett. Az arcomra csalódottság ül ki.    - Már, mint nem veled van bajom mert tökre bírlak, meg minden, de mégis csak rokonok vagyunk szinte. - Oké, ebbe igaza van. De azért a szívem mélyén egy kicsit reménykedtem. De ilyen az én formám, engem senki nem hív el randira.

   - Aha, és hova viszel? - Izgatottsággal kérdezem.

   - Bulizni. Megtanítalak szórakozni. - Feleli.

   - Oké, és mikor megyünk?

   - Ma este. - Feleli nemes egyszerűséggel. Már ma? Mire összekészülök az legalább egy nap.

   - Ne már. Nem fogok elkészülni.

   - Nos, még nem láttam nálad gyorsabban elkészülő lányt. Szóval bízok benned. Este kilencre legyél kész. Ami azt jelent, hogy van még hat, hat és fél órád. - Mondja, és kimegy a szobájából. Én is így teszek. A hasam hangosan jelez, hogy ideje lenne ennem valamit. A konyhába nem találok senkit. A hűtőből kiveszem a tejet, és a szekrényből a müzli. Gyorsan megcsinálom, és felviszem a szobámba. Az asztalnál ülve eszegetem, de egyre jobban az estén jár az eszem. Még annyi mindenben kell döntenem. Milyen ruhát veszek fel, milyen lesz a hajam, milyen legyen a sminkem. Most tökre előjöttek a lányos problémáim. És a legfőbb kérdés miért hívott el? Az oké, hogy nem randi, mert azért van benne valami, hogy szinte rokonok vagyunk. De akkor meg minek hív el  magával. Nem vagyok jó társaság. Na meg senkit se ismerek. Biztos ott lesz az összes haverja, én meg tök egyedül leszek egész este. Még is nemet kellett volna mondani. Na, mindegy most már nem mondom le. Miután befejeztem az evést, úgy döntök, veszek egy fürdőt. A köntösömet és tiszta fehérneműt viszek magammal. A kádat teli engedem, és hagyom, hogy ellazítson a meleg víz. A gondolataim kiürülnek. A víz már csak langyos, amikor kikászálódok. Gyors megtörölközök, a hajamat betekerem egy törölközőbe, és most szekrényem elé állok. A nők legnagyobb kérdése, hogy mit vegyen fel. A vállfákat húzogatva döntök a ruha sorsárok. Túl rövid, túl kihívó, túl hosszú, te jó ég ilyenem is van? Merengek el. Azért csak találtam három ruhát, ami közül még ki kell választanom egyet. Az első egy fehér spagetti pántos, combközépig érő ruha, a derekán egy nagy masnival. A második egy világoskék, a mell részénél fekete, és az alatt egy kis fekete csipke. A harmadik egy lila pánt nélküli, alul fodros ruha. Hát igen anyunak jó ízlése volt ruha téren. Végül a másodiknál döntök.  A hajamat végül begöndörítem, és oldalt feltűzöm. A sminkemet se csinálom túl erősre, csak egy kis alapozó, szempilla spirál és egy kis tus. Így megmarad az arcom természetessége. Az órára pillantok, ami már nyolc órát mutat. Még mindig köntösbe vagyok, de nem zavar. Már kész van a hajam és a sminkem is. Egy kicsit játszok Mollyval. Próbálom betanítani néhány trükkre. Megcsinálom a helyét éjszakára. Ez az első estéje nálam, és én nem leszek itthon. Kezd bennem bűntudat ébredni, hogy mégse kellene elmennem. Kopogást hallok, elmondok egy szabadot, de nem jön be senki. Csak egy hangos kiáltást hallok, hogy itt vannak a fiúk. Hupsz, már ennyi az idő? Gyorsan magamra veszem a ruhát, előkeresem a hozzá való fülbevalót és a magas sarkúmat. Ahogy megyek lefelé a lépcsőn, már hallom a fiúk nevetését. Nagyon jó kedvük van. Amint belépek, minden szem rám szegeződik. Zavartan lesütöm a szemem. 

   - Sziasztok. - Végül én töröm meg a csendet. 

   - Szia Katy. - Köszönnek egyszerre.

   - Na, mehetünk, vár minket a party. - Kiáltja Louis. Nem tudom mit ivott, de nagyon jó kedve van. Ambertől elköszönünk, és jó szórakozást kíván. Egy kisbuszba szállok be. Még van legalább három hely. Liam vezet, mellette pedig Louis ül. Harry és Niall között ülök. Elmesélik a mai napjukat, ahogy én is. Fura, hogy nincs itt Gemma, azt hittem ő is velünk jön. Múltkor totál úgy nézett ki, mint aki rájuk van kattanva. Oké, hogy Harry nővére, de akkor is. A szórakozó helyhez érve egyre izgatottabb leszek. Az első bulim. Vajon mit hoz a mai este? Már nagyon kíváncsian várom.