7.rész

Undor és félelem söpör végig rajtam. Még a hideg is kirázott. Esküszöm, legközelebb páncéllal megyek be oda. Na, jó, nem. Csak szedjem össze magam. Nem bántanak, még senki sem halt meg tyúktámadásban. Legalábbis még nem olvastam, és nem is hallottam róla. Nehezen feltápászkodok. A kezem már az ól kilincsén van, de akkor megszólal Niall.

   - Nem, kell félni tőlük, nem bántanak. De ha gondolod, összeszedem, helyetted a tojásokat. - Mondja. Megkönnyebbülök, hogy megcsinálná helyettem, de ez az én feladatom, és nem fogok elbukni.

   - Könnyű mondani. Én városi gyerek vagyok, nem pedig falusi. És nem kell a helyettem megcsinálni a feladatot. - Mondom, egy kicsit ingerlékenyen. De amint meglátom a döbbent arcát, kicsit megsajnálom. Csak vállat von, és bemegy a házba. Ezt most jól elszúrtam, de talán nem haragszik rám. Ha végzek, akkor majd beszélek vele, de most a tojásokra koncentráljak. A kosarat a kezembe veszem, és óvatosan bepillantok rájuk. Nyugodtan csipegetnek, és látom a tojásokat. Nagy lendülettel indulok neki, és sikeresen megoldom a feladatot. Boldogan jövök ki az ólból. Tényleg nem volt nehéz. Csak nem szabad ráparázni. A konyhába veszem az irányt, ahol Amber van. Szinte mindig itt van. Győzedelmesen mutatom a kosarat.

   - Ugye nem is volt nehéz? - Pillant fel a sütésből.

   - De nehéz volt. - Itt elég kérdően néz rám. - Oké nem annyira, de csak másodszorra jött össze. Annyira ijesztőek. - Mondom, és közben megborzongok.

   - Azért mégsem annyira. - Mondja és itt a beszélgetésünk megakad. Beáll a kínos csend, ezért lelépek. Megkeresem Niallt és Mollyt. Először a szobámba megyek, ott meglátom az én drágaságomat. Természetesen az ágyamon hempereg. Még jó, hogy nem vagyok allergiás a kutyákra. Most, hogy megtaláltam Mollyt, megyek, megkeresem Niallt. Az első utam a szobájába vezet természetesen. De van bennem annyi gerincesség, hogy bekopogok, mielőtt benyitnák. Miután hallok egy halk szabadokat, igen lassan megyek be. Még a kilincset is nehezen nyomom le. Az ágyon ül, kezében a gitárjába. Még sose voltam a szobájába. Tipikus fiú szoba. Kék falak, barna bútorok. Egy hatalmas franciaágy, és legalább két gitárja van. A falon rengeteg kép. A fiúkkal van általában és néhányon ott van Amber is. A földön a ruhák szanaszét vannak. Gondolom itt is az a rendszer működik, hogy mindenki a saját szobáját saját maga takarítja. Ez nekem csak jó. Szinte már el is felejtettem, hogy miért jöttem. Arra eszmélek fel, hogy Niall megköszörüli a torkát.

   - Jaj, bocs. Öhm izé... remélem nem haragszol. - Ennyit sikerül kiböknöm. Zavaromban csak lesütöm a szemem. 

   - Miért haragudnék? - Megkönnyebbülten sóhajtok fel.

   - Hát, amit az udvaron mondtam. - Válaszolom kurtán. 

   - Mert mit mondtál? Gyere, ülj le. Nem harapok. - Kacsint rám. Ez valami új szokás. Az ágy végén elhelyezkedek törökülésbe. A szám szélét rágcsálom, nem tudom, hogy mit mondjak. Ez olyan kínos. Minek kell nekem ilyen kis apróságokkal zaklatni?

   - Azt, hittem megbántottalak. Csak úgy ott hagytál. - Mondom, erre a válasza csak egy vállrándítás. Mindig könnyen ment vele a társalgás. Aggasztó ez a csend. Úgy döntök jobban járok, ha a padlót fixírozom, de folyamatosan érzem magamon a tekintetét. Szinte lyukat éget rajtam. Vajon most min gondolkodik? Csak én érzem magam kellemetlenül? Lehet, az lenne a legjobb, ha elmennék. Az ágy hirtelen megemelkedik, és innen tudom, hogy Niall már nem ül a helyén. Hova megy? Erre a kérdésre gyorsan megkapom a választ, ugyanis már azt veszem észre, hogy előttem guggol. Próbálja felvenni a szemkontaktust, de ez nehezen valósul meg. Próbálok nem belenézni a szemébe, de végül ő győz. Győzedelmes mosoly terül szét a száján, ezzel megnyerte a szempárbajunkat. A kezét idegesen tördeli. Látszik rajta, hogy vívódik, de végül megszólal.

   - Eljönnél velem valahova? - Kérdezi, és apró pír ül ki az arcára.

   - Most randira hívsz? - Bököm  ki, felvont szemöldökkel.

   - Fúj, nem az olyan gusztustalan lenne. - Oké ezzel most megsértett. Az arcomra csalódottság ül ki.    - Már, mint nem veled van bajom mert tökre bírlak, meg minden, de mégis csak rokonok vagyunk szinte. - Oké, ebbe igaza van. De azért a szívem mélyén egy kicsit reménykedtem. De ilyen az én formám, engem senki nem hív el randira.

   - Aha, és hova viszel? - Izgatottsággal kérdezem.

   - Bulizni. Megtanítalak szórakozni. - Feleli.

   - Oké, és mikor megyünk?

   - Ma este. - Feleli nemes egyszerűséggel. Már ma? Mire összekészülök az legalább egy nap.

   - Ne már. Nem fogok elkészülni.

   - Nos, még nem láttam nálad gyorsabban elkészülő lányt. Szóval bízok benned. Este kilencre legyél kész. Ami azt jelent, hogy van még hat, hat és fél órád. - Mondja, és kimegy a szobájából. Én is így teszek. A hasam hangosan jelez, hogy ideje lenne ennem valamit. A konyhába nem találok senkit. A hűtőből kiveszem a tejet, és a szekrényből a müzli. Gyorsan megcsinálom, és felviszem a szobámba. Az asztalnál ülve eszegetem, de egyre jobban az estén jár az eszem. Még annyi mindenben kell döntenem. Milyen ruhát veszek fel, milyen lesz a hajam, milyen legyen a sminkem. Most tökre előjöttek a lányos problémáim. És a legfőbb kérdés miért hívott el? Az oké, hogy nem randi, mert azért van benne valami, hogy szinte rokonok vagyunk. De akkor meg minek hív el  magával. Nem vagyok jó társaság. Na meg senkit se ismerek. Biztos ott lesz az összes haverja, én meg tök egyedül leszek egész este. Még is nemet kellett volna mondani. Na, mindegy most már nem mondom le. Miután befejeztem az evést, úgy döntök, veszek egy fürdőt. A köntösömet és tiszta fehérneműt viszek magammal. A kádat teli engedem, és hagyom, hogy ellazítson a meleg víz. A gondolataim kiürülnek. A víz már csak langyos, amikor kikászálódok. Gyors megtörölközök, a hajamat betekerem egy törölközőbe, és most szekrényem elé állok. A nők legnagyobb kérdése, hogy mit vegyen fel. A vállfákat húzogatva döntök a ruha sorsárok. Túl rövid, túl kihívó, túl hosszú, te jó ég ilyenem is van? Merengek el. Azért csak találtam három ruhát, ami közül még ki kell választanom egyet. Az első egy fehér spagetti pántos, combközépig érő ruha, a derekán egy nagy masnival. A második egy világoskék, a mell részénél fekete, és az alatt egy kis fekete csipke. A harmadik egy lila pánt nélküli, alul fodros ruha. Hát igen anyunak jó ízlése volt ruha téren. Végül a másodiknál döntök.  A hajamat végül begöndörítem, és oldalt feltűzöm. A sminkemet se csinálom túl erősre, csak egy kis alapozó, szempilla spirál és egy kis tus. Így megmarad az arcom természetessége. Az órára pillantok, ami már nyolc órát mutat. Még mindig köntösbe vagyok, de nem zavar. Már kész van a hajam és a sminkem is. Egy kicsit játszok Mollyval. Próbálom betanítani néhány trükkre. Megcsinálom a helyét éjszakára. Ez az első estéje nálam, és én nem leszek itthon. Kezd bennem bűntudat ébredni, hogy mégse kellene elmennem. Kopogást hallok, elmondok egy szabadot, de nem jön be senki. Csak egy hangos kiáltást hallok, hogy itt vannak a fiúk. Hupsz, már ennyi az idő? Gyorsan magamra veszem a ruhát, előkeresem a hozzá való fülbevalót és a magas sarkúmat. Ahogy megyek lefelé a lépcsőn, már hallom a fiúk nevetését. Nagyon jó kedvük van. Amint belépek, minden szem rám szegeződik. Zavartan lesütöm a szemem. 

   - Sziasztok. - Végül én töröm meg a csendet. 

   - Szia Katy. - Köszönnek egyszerre.

   - Na, mehetünk, vár minket a party. - Kiáltja Louis. Nem tudom mit ivott, de nagyon jó kedve van. Ambertől elköszönünk, és jó szórakozást kíván. Egy kisbuszba szállok be. Még van legalább három hely. Liam vezet, mellette pedig Louis ül. Harry és Niall között ülök. Elmesélik a mai napjukat, ahogy én is. Fura, hogy nincs itt Gemma, azt hittem ő is velünk jön. Múltkor totál úgy nézett ki, mint aki rájuk van kattanva. Oké, hogy Harry nővére, de akkor is. A szórakozó helyhez érve egyre izgatottabb leszek. Az első bulim. Vajon mit hoz a mai este? Már nagyon kíváncsian várom.

6. rész

Nesztelen lépteket hallok magam mögött, de így is megijedek, amikor a két oldalamat valaki megcsiklandozza. Nevetve fordulok meg a széken, és szembe találom magam egy kéken csillogó szempárral. Nem mond semmit, csak megragadja a kezem és felránt a székről. A hirtelen a mellkasának csapódok. Zavartan lesütöm a pilláimat. Túl közel van hozzám, és félő, hogy meghallja az egyre inkább gyorsuló szívverésemet. A zavaromat ő is érezheti, mivel elengedi a kezem, és hátrál egy lépést. Most valamelyikünknek meg kellene szólalni, ugyanis kezd kínossá válni a csend köztünk. Végül Niall elkezd a sarkán billegni, mint egy gyerek, de komolyan most elmehetne akár négy évesnek is. Végül dönt, nagy vacillálás után megint kézen ragad és elkezd húzni. Először megdöbbenek, de utána felveszem vele a tempót, és most már egymás mellett megyünk. A konyhába vesszük az irányt, ahol Amber főz. Csak mosolyog ránk, de Niall int a fejével, hogy jöjjön. Vajon mit akarhat? Nem mond semmit, és ez kezd egy kicsit idegesíteni. Amint kiérünk, a teraszra találkozunk plusz egy személlyel. Louis csak vigyorogva néz rám a hintaágyról. Lemerem fogadni ő is tud valamit, amit én nem, sőt még Amber is. Engem miért nem avatnak bele? Miért kell előlem titkolni a dolgokat? A mosoly eltűnik az arcomról, és segítség kérően nézek a mellettem haladó emberekre. De nem mondanak semmit. Durcásan a melleim előtt összefonva a karomat megyek tovább. Egy fekete autó felé vesszük az irányt, biztos, hogy Louisé. Végre megállunk, és kinyitják az autót. Egy édes kiskutya ül az anyósülésen. Meghatódva nézem a gyönyörű szemei. És itt az a pont, amikor macskaimádó emberből kutya imádóvá válok. Hallom, ahogy a háttérben számolnak vissza háromtól, de nem törődök vele. Folyamatosan a kutya szemeit nézem, és megismerem benne magamat. A magányt, a csalódottságot, a szeretet hiányt. Végül az zökkent ki a bámulásból, hogy mindenki azt kiabálja, hogy "Meglepetés". Érthetetlenül fordulok feléjük. Most az a meglepetés, hogy mutattak nekem egy kutyát?

  - Na, mi lesz a neve? - Kérdezi Louis kíváncsian.

  - Mi? Ezt, hogy érted? - Nézek, rá még mindig zavartan.

  - Ő a tiéd. Valami szép nevet válassz neki. - Mondja Amber. Itt eltörik a mécses. Most van egy saját házi állatom. De miért kaptam? Szipogva összeszedem magam, közben megtörlöm a szememet is.

  - Köszönöm szépen. De miért kaptam? - Kérdezem, és már nyúlok is a kutya után, hogy megbabusgassam. 

  - Ez, igen egyszerű. Valaki kirakta őt, és a testvéreit az utcára. Mi megtaláltuk, és úgy gondoltuk, hogy elajándékozzuk őket. 

  - És miért pont nekem? Úgy értem örülök neki, meg minden, csak ezzel az erővel Niall is kaphatta volna. 

  - Remélem, te jobb gazdája leszel neki, mint ő lenne. - Mondja Louis, és közben próbál meghatóan viselkedni, de ez nem jön össze neki. Én csak elnevetem maga.

  - Most nem tudom, mi bajod van. Múltkor is igen szorgalmasan etettem a kutyámat. - Mondja Niall sértődötten.

  - Ha annyira jó gazdája lettél volna, akkor nem ment volna világgá.

  - Hé, ez fájt. Arról nem tehetek.

  - Pedig biztosan tudna mesélni, hogy mennyi mindent tettél vele. - Mondja Louis, és erre felcsillan a szeme. Vajon mit csinált vele?

  - Ismétlem magam még egyszer, nem csináltam vele semmit. Arról nem tehetek, hogy meglépett. És itt fejezzük be ezt az idétlen beszélgetést. Nos Kat, mi lesz a neve?

  - Nem tudom. De nagyon szépen köszönöm. Imádom. - Mondom, és elkezdem befelé venni az utamat, de még utoljára hátraszólok - És Louis, jó kezekben van nálam. Szia, arra az esetre, ha már nem találkoznánk. - Mondom. A reakciója egy mosolygós arc, és int egyet. Amikor beérek a házba rögtön Ambert keresem meg, és a szokásos helyén a konyhában megtalálom. Mosolyogva nézi, ahogyan simogatom.

  - Nem bánod, ha felviszem a szobámba? - Kérdezem, közben bevetem a kiskutya szemet.

  - Nem baj, de te takarítasz utána. Meg amúgy is ő egy szoba kutya. Te tanítod be mindenre. Még ma Niallal szereltetek fel egy kutya ajtót. - Mondja kedvesen. Odamegyek hozzá és megölelem. Boldogan megyek fel a lépcsőn. Számomra még mindig hihetetlen, hogy van egy kutyám. Ez olyan mintha anyuka lennék. Sőt anyuka is vagyok, hiszen valakinek fel kell nevelnie a kis drágát. Betanítom minden alapra. Juj, és még nevet is kell választanom neki. De vajon mi legyen? Olyan sok elcsépelt név van. Ő különleges, és ezért különleges nevet is érdemel. Még azt se tudom, hogy fiú vagy lány. De a biológia tudásom alapján megállítom, hogy lány. Megvan, Molly, nem túl gyakori, számomra különleges ez a név. Igen a Molly tökéletes választás. Szia, drága. A neved mától Molly. Remélem, tetszik a neved. Gügyögök neki, mint aki nem normális. Az ágyamra rakom. A régi ruháim közül keresek neki egyet, amin tudni fog aludni. Ha jól láttam a farmon van pajta. Ott biztosan fogok találni neki egy kosarat. Azt kibélelem és velem fog aludni. Igen az lesz a legjobb, ha most keresek neki egyet. De előtte még öltözzek át. Egy kockás inget, és egy kantáros farmer nadrágot húzok. Nekem van ilyenem is? A teljes alakos tükörben nézegetem magam, és rájövök, hogy valami még hiányzik. Megvan, ha a hajamat két oldalt befonom, akkor igazi farmerlánynak fogok kinézni. Miután végeztem ezzel is, felkapom Mollyt az ágyról, és neki indulok a nagy felfedező útnak.

  - Hova készülsz Katy? - Hirtelen megtorpanok ugyan is nem tudom, honnan jön a hang. Szétnézek, miután rájövök, hogy mögülem, megfordulok. Amber arcába nyomom Mollyt. Közben magyarázom neki a tervemet. Csak bólogat, de a végén olyat mond, amit bár ne hallottam volna meg. 

  - Ha végeztél a teendőiddel, akkor összeszedheted a tojást. - Erre én is bólintok, de az arcomról, színtisztán ki lehet olvasni az undor. A tyúkok gusztustalan állatok, nem mondva még büdösek is. Csak a tányéromon szeretem őket. De nem ellenkezek, mivel ez a minimum, amit tehetek neki. A pajta felé haladva hallom az állatok hangját. Benyitok és legalább három ló, hirtelen rám szegezi a tekintetét. Mollyt szorosan magamhoz ölelem. Úgy érzem ő az egyetlen, aki meg tud védeni a lovaktól. Na, jó ez tiszta hülyeség. Egy kiskutya meg nem is tudom hány ló. Egy verekedésben mekkora lehet a valószínűsége annak,  hogy a kutya nyer. Semennyi, ha csak a lovak nem futamodnak meg egy ilyen édes pofa állattól. Na, már megint, hol jár az  eszem. Meglátszik, hogy a művészeknek élénk a fantáziájuk. Egyre jobban érzem magam itt, a karámok előtt megállok, rendesen szemügyre veszem a lovakat. Nevük is van. Vajon Niall nevezete el őket. Most éppen Villámnál állok. Miről kaphatta a nevét? Tovább megyek, de az egyik karámon belül észreveszem Niallt. A ló neve Remény. Figyelem, ahogy tisztítsa. Biztosan lovagolni volt. Olyankor szokták a lovakat letisztítani vagy mit csinálni. Fehér pólót visel, farmernadrággal. A lábán egy bakancs van. Lehet nekem is valami zárt cipőt kellett volna választanom a papucs  helyett, Na, mindegy. A bámulásból Molly vakkantása rángat ki. Ezzel együtt sikerül lebuknom is. Halkan magamban szidom Mollyt. Még úgy bámultam volna egy kicsit.

  - Kat, mi járatban? - Kérdezi mosolyogva. Vajon tudta, hogy bámulom. Remélem nem, mert az olyan gáz.

  - Csak Mollynak akarok keresni egy kosarat, amibe majd aludni fog. - Mondom zavartan. 

  - Szóval Molly. Tetszik. Amúgy nyugodtan lerakhatod, itt nem bír elmenni sehova. - Mondja. De még mielőtt letenném, még egyszer körbenézek a biztonság kedvéért.

  - Merre találok, olyan kosarat? - Kérdezem.

  - Látod, ott a végén a létrát azon felmászol, és ott lesznek. De óvatosan nehogy leess. - Mondja, közben óvó pillantást lövell felém.

  - Oké, köszi. - Mondom, és most tényleg minden bátorságom összeszedve megyek fel azon a létrán. Ez kész kihívás számomra. Főleg amikor észreveszem, hogy hiányzik egy fok róla. Magamban istenhez fohászkodok, hogy csak ezt éljem túl. Sikeresen felérek, és ha nem szalmából állna minden talán még a földet meg is pusziltam volna. A baloldalon meglátok egy halom kosarat. Miután megtaláltam a megfelelőt visszamegyek a létrához. De én ezt, hogy fogom levinni? A kérdés, amire nem tudom a választ. 

  - Dobd le a szalmába. - Kiáltja Niall, amitől hirtelen megugrok egy kicsit. Pont annyit, hogy a fejemet beleverjem a gerendába. De nem fáj annyira. Félve nézek le, végük úgy döntök megfogadom a tanácsát. A kosár sérülés mentesen landol. Már csak nekem kell lemásznom. Van egy olyan érzésem, hogy most kapom vissza azt amit én csináltam Niallel. A bámulást. Ugyan is folyamatosan érzem a hátamon az égető tekintetét. Olyan mintha a lekelem legmélyebb zugába is belelátna. Sikeresen földet érek. Előkotrom a kosaram, és Mollyt is előkeresem. A pajtából már ketten tartunk kifelé.

  - Nagyon jól áll ez a szerelés. És a hajad, mint egy öt évesé. - Dicséri meg a szerelésemet, de a mondat utolsó felét nem tudom minek szánta.

  - Köszönöm. Merre van a tyúk ól? - Kérdezem, mikor már majdnem beérünk. Majdnem elfelejtettem a tojásokat.

  - Itt a ház mellett. - Mutatja. - De te mit akarsz ott? - Érthetetlenül kérdezi.

  - Amber mondta, hogy szedjem össze a tojásokat. Tessék, fogd meg Mollyt. - Nyomom a kezébe a kutyát. Nagy bátorságot összeszedve lépek be az ólba. Hát az illat nem épp kellemes. Találok egy kis kosarat, gondolom, ebbe szedik a tojásokat. Amikor a tyúkokat meglátom, nagyon megijedek. Kiáltva rohanok az ajtó felé. Ezek összeesküvést szerveztek ellenem. Az ajtót bezárom, és neki támaszkodva csúszok le guggolásba.

5.rész - Gondolatok

Sziasztok!

Elnézést az egy nap csúszásért. Nem akarok magyarázkodni. A következő rész valószínűleg csak következő hét csütörtökön lesz. Jó olvasást.

Mónika

~Niall Horan~

Egész este forgolódok. Folyamatosan a mai napra gondolok, hogy milyen jól éreztem magam. De hát én mindig jól érzem magam, de akkor miért érzek valami furcsát? És miért jár folyton Kat a fejemben? Azok a gyönyörű, barna, igéző szemei, a csodás mosolya. Olyan jó volt látni, mennyire jól érzi magát a többiek társaságában. Mondjuk, azt hittem, hogy mikor szóba került az anyukája, tovább fog sírni. De innen is látszik, hogy erős. Annyi minden történt vele az elmúlt időben, és hiába tűnök rossznak én örülök neki. Ha nem történnek vele a folyamatos tragédiák, valószínűleg sose találkoztunk volna. Anyu úgy rejteget, mintha elrabolt volna. Sose megyünk sehova. Jó, oké ott van nekem a banda és a mindennapos próbák, de az nem ugyan az, mintha nyaralni mennénk. Egyszer szívesen eljutnék Amerikába vagy csak Nagy-Britanniába. Annyira szép dolgokat hallottam róluk. Ha egyszer befut a banda, mindenféleképpen szeretnék átköltözni egy nagyobb városba, mondjuk Londonba, és vinném magammal a családomat is. De ezek csak szép ábrándozások, sosem fogunk feljebb jutni a helyi puboknál. És még mindig nem tudok aludni, de már elmúlt két óra is. Telefonommal a kezembe megyek le a lépcsőn, közben ügyelve arra, hogy nehogy felkeltsem anyut és Katet. Már rutinosan nyitom ki a hűtő ajtaját és veszem ki a tejet. Ez mindig segít aludni. Még a pulton lévő sütis dobozból is csenek párat, és így már biztos fog menni az alvás. Miután felérek a szobámba, rögtön sikerül elaludnom. Reggel, hirtelen kelek fel. Az órára pillantok és látom, hogy öt óra. Úgy döntök, hogy már nincs értelme vissza feküdni. Inkább gyors felöltözök, vagyis felveszek egy melegítőt és a már rongyosra használt ingemet. Imádok reggelente kint lenni, megnyugtató érzés. A tegnap nyírt fű illata bekúszik az orromba. Mosolyogva indulok az istálló felé, úgy néz ki ma az állatok korábban kapják az ételt. Először a tyúkokhoz megyek. Friss vizet és darát kapnak, és ahogy nézem ideje lenne kitakarítanom, na majd délután. A lovakat kiterelem a legelőre, közben rakok nekik kaját. Miután végeztem, felnyergelem a kedvenc lovamat Reményt. Mikor hozzánk került nagyon kétséges volt, hogy életben marad, ezért lett ez a neve. A karán körül vágtatok vele, közben figyelem a többit, is, mert már volt olyan, hogy kiszöktek. Az ugrató felé veszem vele az irányt, akár versenyre is mehetnék vele. Még teszek vele pár kört. Mikor leszállok róla, kicsit kimelegedve, de annál nagyobb mosollyal a számon. Azt mondják, hogy vannak olyan dolgok amik annyira kikapcsolják az emberi agyat, hogy nem gondolkozol abban a pillanatba. Nos nekem, ez a tevékenységem az, bár sokan hiszik, hogy az éneklés. Igaz az is kikapcsol, de nem annyira. Lecsutakolom, és bevezetem a helyére, utána visszamegyek a többiért is. Mire be érek már bőven elmúlt hat óra is. Vigyorogva megyek a konyhába, hogy elújságoljam anyunak, hogy most nem kellett keltenie. De csalódok, mivel nincs itt. Pedig ilyenkor már rég a reggelinket csinálja. Ez igen meglepő. Biztos csak fáradt és tovább pihen, néha neki is kijár. Vállat vonva felmegyek, és gyors lefürdök. Most a választásom egy fehér pólóra esik és egy sima farmerre. Már a hasam korog, ebből is látszik, ma nem reggeliztem időbe. Halkan dúdolászva megyek le, az utolsó lépcsőfokról majdnem le esek, de csak el nevetem magam. Még mindig nincs itt anyu. Vajon hol lehet? Kint körbenézek, bemegyek az istállóba sőt még a kertünket is megnézzük. Csalódottan megyek vissza a házba. Még a szobájába is megnézem és ott sincs, sőt a két fürdőbe se. Már csak egy lehetőségem maradt, Katy. A nevét hangosan kiabálva rohanok a szobájába.

   - Nem, láttad anyut? Már minden hol kerestem, és egyszerűen nem találom. Mi van ha valami baja van? - Kérdezem aggodalmasan, de ő csak nevet. Nevet? De miért? Rosszallóan húzom össze a szemeimet. Ebben mi olyan vicces? Lehet neki nem olyan fontos, de igazán megérthetné a helyzet súlyosságát.

   - Bocsánat. Csak olyan aggodalmas képet vágtál. Amúgy tudom, hogy hol van, vagyis csak elméletileg.

   - Na, akkor bökd már ki.

   - Hát itt aludt velem, de már nincs mellettem, szóval arra gondolok, hogy a fürdőm be van. - És közben az ajtó felé pillant, és ahogy ki mondja, abban a pillanatban lép ki anyu. Oda rohanok hozzá, közben ellenőrzöm, hogy minden rendben van vele. Tisztára meglepődik, és nagy nehezen vissza ölel.

   - Niall, kicsim. Mi a baj?

   - Semmi, csak nem bírtam aludni, már időnap előtt fel keltem. Már megcsináltam mindent, vagyis majdnem. És amikor beértem nem találtalak sehol. 

   - De, hát jól vagyok. Legközelebb ne aggód túl magad. Megyek csinálom a reggelit. - Mondja és ad egy puszit, kifelé menet Katnek is. Te jó ég, még így, kócosan és fáradtan is gyönyörű, és a mosolya is szép. Ideje mennem, kezd kínossá válni ez a csend. Inkább megyek boldogítom anyut. Azt hiszem kell beszélnem Liammel, ő mindenben megért, és még jó tanácsot is tud adni. De vajon mit mondjak neki? Azt, hiszem tetszik Katy, de mégsem lehetek belé szerelmes, mert szinte rokonok vagyunk. Mit csinálja? Már látom előre a válaszát: Találj egy magadhoz illő lányt, vagy túljutsz majd rajta is. De én miért vagyok ilyen szerencsétlen a szerelem terén. A siker és a szerelem nem illik össze? Ez hülyeség, csak nézzük meg Louist és Liamet. A konyhába érve, leülök a helyemre és figyelem, ahogy a baconös tojásrántotta készül. A hasam már nagyon várja. Elbambulok, mivel nem veszem észre, hogy mikor került elém egy bögre kávé. Már várom, hogy megreggelizzek, utána pedig megyek a városba. Ugyan is Katnek akarok venni egy kis apróságot.

~Katy Parks~

Csodásan ébredtem ma reggel, attól függetlenül, hogy mire keltem. De ez olyan aranyos tőle, ahogy aggódott Amberért, pedig csak itt volt nálam. Mosolyogva, megyek a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyzok, és most még frissebbnek érzem magam. A mai szerelésemet hosszas gondolkodás után választom ki. A kedvenc spagettipántos combközépig érő piros ruhámat. A derekamra egy övet csatolok. A hajamat kontyba tűzöm és késznek nyilvánítom magam. Már az emeletről is lehet érezni a kajának az illatát. Amikor belépek a konyhába már meg van terítve. Mindenki leül a helyére. Ha így belegondolok most először eszünk együtt. Én Niallal szemben ülök és Amber pedig mellettünk az asztalfőnél. A tojásrántotta istenien néz ki, és az íze még finomabb. Jóllakottan kelek fel az asztaltól, és mint rendes kislány elmosogatok. A mai napot lustasággal szeretném tölteni, ami nekem abból áll, hogy egész nap rajzolok. Meg talán végre kipakolom a bőröndömet. De még mielőtt, hozzá fognák a teendőmhöz, egy  kicsit összepakolok az asztalon, és a koszos ruháimat is összeszedem. Nagyjából úgy néz ki a szobám, mintha egy fiú lakná. Szégyen, hogy két nap alatt ilyen rumlit voltam képes csinálni. A gardróbomat kinyitom, és az alján megpillantom a porszívót. Erre még szükségem lesz. A laptopomon nyomok zenét, és hamisan énekelve táncolva kezdek neki a takarításnak. A szekrényből kiveszem a vállfákat és az ágyamra dobom. A bőröndömet a földre borítom és neki kezdek a ruhák elpakolásának. Gyorsan végzek és végre hozzá láthatok a kedvenc hobbimhoz, a rajzoláshoz. A mappámat rendezem témák szerint. A portréimat személy szerint válogatom. Meglátszik, hogy anyu volt a legtöbbször a portré modellem. Az iskolában midig csodálták, hogy milyen valósághűen tudok ábrázolni. Hát, igen ez velem született adottság. Már óvodában is volt hozzá tehetségem. De most inkább átállok a tájfestészetre. Itt gyönyörű az egész táj, és a folyamatos napszak váltások miatt sose, egyhangú a kép. A természet ezért csodás. Látom, ahogy Niall elmegy, és engem meg se kérdezett. Ez egy kicsit rosszul esik. De mit gondolok, nem vagyunk mi egybe nőve. Remélhetőleg nem próbára megy, oda én is akarok menni. Tényleg még azt is meg kell kérdeznem. Ma még nem is beszéltünk egy szót sem. Biztosan haragszik valami miatt. De mit tettem? Reggelinél is olyan komoly volt. Igen jól nézett ma ki, a stílusához nagyon megy a fehér póló. Tegnap is olyan volt rajta, és nagyon szexin nézett ki. Ahj, verjem már ki a fejemből. A szám szélét harapdálva merengek az előttem lévő üres falra. Halk kopogást hallok, elmondok egy szabadot, de nem fordulok meg.

4. rész - Beszélgetések

Drága olvasóim!

El se hiszem, hogy sikerült felraknom a részt még a mai nap folyamán. Esküszöm olyan, mintha valami összeesküvés ment volna ellenem. 

A részről annyit, hogy egy kicsit rövid lett, de remélhetőleg a következő rész kárpótolni fog benneteket.

A héthez kitartás.

Mónika

 

 - Telefonról hallottatok már? Annyira aggódtam miattatok. Már rég itthon kellett volna lennetek.  - Mondja Amber, egy kicsit sem barátságosan.

   - De hallottunk már. De már mondtam, hogy ha egy kicsit később érek haza nem kell aggódni. - Mondja Niall és én a háta mögé próbálok bújni, de ez nem jön össze, ugyanis ott hagy engem.

   - Bocsánat. Nem tudtam, hogy mikorra kell hazaérni. - Hazaérni, olyan furcsa, ezt mondani, de már ez az otthonom.

   - Semmi baj. Nem rád haragszom, hanem Niallre. Már egy párszor elmondtam neki, hogy érjen haza időbe. De te jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - Miért hiszi mindenki azt, hogy van valami bajom. Oké, lehet, hogy az átlagosabbnál egy kicsit sápadtabb a bőröm, de ez még nem azt jelenti, hogy beteg vagyok.

   - Egy kicsit fáradt vagyok. Ennyi a problémám, szóval, ha nem haragszol meg, akkor én megyek és lefekszem. Jó éjt. - Mondom és adok neki egy puszit.

   - Jó éjt. Aludj jól. - Mondja. Végre eljutok a szobámba és rögtön megpályázom a fürdőt. Míg megfolyik a víz, addig kikészítem a pizsamát és előkotrom a fogkefémet. Minek raktam vissza a bőröndbe? Hát ez egy igazán jó kérdés. Már megint magamban tárgyalok. Vajon kezdek megbolondulni? Na, ez egy igen jó kérdés. Mire visszaérek a fürdőbe, addigra pont megtelik a kád. Legalább egy órát ülök a melegben, csak akkor bírom rávenni magamat, hogy kiszálljak, amikor már  fázni kezdek. Leeresztem a vizet, és törölközés után felveszem az alvásra szánt ruhámat. Gyors fogat mosok. Mikor belépek a szobába, meglepődöm, mivel Amber ül az asztalnál. 

   - Reméltem, hogy még nem alszol. Beszélni szeretnék veled. - Hűű, hát ez igen meglepő.

    - Oké, és miről? - Kérdezem és helyet foglalok az ágyon.

   - Erről az egészről. Hogy, hogy viseled ezt. 

   - Jól. - Ezt az egy szót tudom kibökni, és talán túl gyorsan. Már ő is át ült az ágyra. Egymással szembe ülünk törökülésben.

   - Katy, ne hazudj. Tudom nem voltam mindig mellettetek, de nekem is hiányoznak. És az természetes, ha hiányoznak. Ezt nem kell szégyellni. - Mondja, és látom rajtam, hogy megviselték őt is a történtek.

   - Nem szégyellem csak, hogy tisztázzuk. Csak nem akarom, hogy  mindenki egy hisztis picsának higgyen. Nem akarom, hogy sajnáljanak. És tudom, hogy neked is hiányoznak. De ezen nem lehet változtatni sajnos. - Mondom, de a végére ismételten elkezdek sírni. Most már tényleg igaz lesz rám a hisztis picsa kifejezés.

   - Anyádék nagyon büszkék lennének rád. Ahogy fel tudod fogni a helyzetet. Nem mindenkinek sikerül ilyen... jól. És tudod apád mindig ilyen lányról álmodott, és lám meg is kapta. Csak azt sajnálom, hogy ezt nem élte meg. - Mondja, és látom a szemében, hogy büszke rám, pedig alig ismer. Az előbb mintha egy könnycseppet törölt volna le az arcáról. Tényleg hiányzik neki a bátyja.

   - Tényleg? Ez csak azért mondtad, hogy megnyugodjak ugye? - Már csak hüppögve tudok beszélni. Az éjjeli szekrényemből gyorsan előkeresem a zsebkendőt, és Ambernek is adok egyet.

  - Ezt tiszta komolyan mondtam. Tudod régen, mikor még kis pelenkás voltál folyamatosan arról ábrándozott, hogy ő milyen büszke lesz rád. És tudom, hogy sose mentem el semmilyen óvodai vagy iskolai rendezvényre, ahol ott kellett volna lennem, de mindenről tudtam. - Mondja és látom, mintha újra élné, ezeket az emlékeket. Lehet, igaza van, hogy nem volt ott semmilyen fontos eseményen, de még is tud mindent. Lehet erre értette apa, mikor azt mondta, hogy eldicsekedtem mindenkinek, hogy milyen csodás lányom van. Egy kicsit megmosolyogtat, amit az imént hallottam. Amber ölébe fektetem a fejem. Pont olyan, mintha anyu ölébe lenne.

   - Én miért nem emlékszem rád? - Kérdem kíváncsian.

  - Nos, mikor kiderült, hogy nem lehet gyerekem, akkor döntöttem úgy, hogy egyet örökbe fogadok. Ez a szüleidnek nem tetszett, mondván úgy is nem sokára lesz egy gyerek a családba. Anyád akkor lett terhes. Mielőtt megszülettél volna, az előtt pár hónappal fogadtam örökbe Niallt. Ő akkor volt tíz hónapos. Egy idő után beletörődtek, de ahogy te egyre inkább nőttél, annál kevesebbet találkoztunk. Végül csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. - Nahát, én miért nem tudok az ilyenekről?

   - Gondolom a szüleid később akarták megosztani veled, ezeket az információkat. Lehet nem gondoltak még elég idősnek.

 - Pedig, én mindig megértettem őket. De lehetne, hogy ne róluk beszéljük? - Kérdezem, és remélem, nem jön rám ismételten a sírás. Esküszöm az már gáz amennyit sírok.

  - Persze. De akkor mesélj egy kicsit. Minek tanultál? Hogy állsz a pasikkal? - Kérdezi, közben húzogatja az egyik szemöldökét.

  - Művészeti gimnáziumba tanultam. Ott fejlesztettem tökéletesre a rajztudásom. Pasikkal. Ez most komoly? - A végén röhögni próbálok, de csak egy horkantás jön ki.

  - Igen, én komolyan kérdeztem. Itt vagy 19 éves és már eléggé itt az ideje, hogy legyen már egy komoly kapcsolatod. - Mondja, nagyon komolyan.

  - Nem az a fajta lány vagyok. Nehezen engedek magamhoz közel embereket. - Motyogom

   - De, hát Niallel is, olyan jól kijössz. Gondolom már találkoztál a barátaival is. Na, velük is könnyen ki tudsz jönni. - Mondja. Valószínűleg már ezer éve ismeri őket. Vajon, rájuk is úgy tekint, mintha a fiai lennének? Olyan könnyű kijönni Amberrel. És igaza van abban, hogy Niallel is nagyon jóba vagyok.

    - Igen találkoztam már velük. Egész jó fejek. 

   - Az biztos. Na de én megyek aludni. Aludj jól. - Ne, már. Ennyire elszaladt volna már az idő.

  - Nem akarsz velem aludni? - Rögtön meg is bánom a kérdést. Nem vagyok normális. Egy felnőttől ilyet kérdezni. De, eléggé meglepődöm, hogy mosolyogva fordul vissza az ajtóból.

  - De, szívesen. Na most már aludjuk. Holnap korán kell kelnünk. - Amint ezt kimondja, a mosoly az arcomról rögtön eltűnik.

   - Miért? - Ez az egy kérdés csúszik ki a számon.

   - Tudod, reggelin teendők a ház körül. Neked is meg kell csinálni a magad dolgát.

   - És azok mik? - Mondom és félelem fut át rajtam. Nem értek semmihez.

 - Majd reggel elmondom.- Válaszolja, majd nyom egy puszit a homlokomra. Egymással szembe fekszünk. Jó érzés tölt el, megnyugtató. Anyuval elég sűrűn csináltunk ilyet, főleg apu halála után. Mindent megbeszéltünk. Anyu volt nekem a legjobb barátnőm és egyben a testvérem is. Előtte semmit sem volt gáz titkolni, mindig megértett. Már Amberre is úgy tudok tekinteni, mint anyura.  Elgondolkodom, amit mondott. Igaza van abban, hogy Niallel igen jóba vagyunk. De lehet ennek csak annyi az oka, hogy igen jól megértjük egymást.  És abban is igaza van, hogy a többiek is egész jó fejek. Gyorsan álomba merülök. Végre nyugodtan alszom. Reggel arra kelek, hogy valaki a nevemet kiabálja.