24.rész

Sziasztok!

Igen tudom mit ígértem, hogy még karácsony előtt fogok hozni részt, de ez nem jött össze. Két nappal ezelőtt múlt el a blog 1 éves. Arra az alkalomra is akartam írni egy részt, de az sem jött össze. Nem is pazarolom a szavakat. Boldog Újévet kívánok, minden egyes olvasómnak. Remélem, amit akartok ebben az évben azt valóra fogjátok váltani. 

Mónika

Hűvös, sima ajka hosszan, gyöngéden becézgette az enyémet. Hihetetlen érzés volt, újra csókolózni vele. Miután véget ért a csók, leszálltam a csípőjéről, és vissza ültem a helyemre. A térdemre hajtottam a fejem, és ezzel próbáltam a zavaromat leplezni. A második csókom vele, de nekem olyan mintha most kaptam volna tőle az elsőt. Óvatosan rápillantok. Még mindig nem mozdult a helyéről. Ugyan úgy fekszik a padlón. Most kellene valamit mondanom? Csak jobban jártam volna, ha inkább elmondom. Még egyszer ilyet nem fogok csinálni. 

   - Niall? 

   - Igen. - most néz rám. Közben pozíciót vált, és már törökülésben ül előttem.

   - Bocsánat. Nem is tudom mi ütött belém. Tisztára meghülyültem. - kezdek el hadarni. - Csak annyira mondtad, hogy biztosan valamivel megbántottál, hogy azt hittem tényleg haragszol rám. Utána meg nem is tudom, hmm, talán azért csináltam, mert így könnyebbnek éreztem, minthogy elkezdjem mondhatni, Nem haragszol ugye?

   - Rendben. Megnyugodtál? - kérdezi, és csak bólintok egye válaszul. Kezeit a térdemre teszi, és úgy néz engem. - Először is nem haragszok, ugyan is nincs miért. Másodszor pedig nagyon sajnálom, amit akkor tettem. - egy kis szünetet tart, ami nekem éppen elegendő arra, hogy felfogjam, amit mondott. Sajnálj, amit tett. Ez borzasztóan rosszul esik, ugyan is, egyáltalán nem haragszok rá. A szememet elkezdi csípni a könnyek. Még nem gurultak ki. Sürgősen meg kell szabadulnom Nialltól. 

   - Niall, én most - nem engedi végig mondani.

   - Nem mész sehova, itt maradsz és végighallgatsz, vagy megbeszéljük a dolgot, nekem mindegy, hogy hogyan is nevezzük.  - bólintok, és a kezemmel megdörgölöm a szemem, így nem gurult ki egy könnycsepp sem, egyelőre. Csak siessünk a dolgok megbeszélésében. 

   - Nem tudom, hogy neked ez, mit jelentett, de megmondva ősszintén, most összezavarodtam. Nem is kicsit. - a nyakár vakarja. - még mielőtt újra elkezdene beszélni, közbevágok. 

   -Niall, lehetne, hogy ezt elfelejtjük? - nehezen mondom ki. 

   - Ha gondolod. - sóhajtok, Remélem, már gyorsan megszabadulok tőle.

   - Rendben. Akkor ezt, vegyük úgy, hogy nekem se, és neked se jelentett ez semmit. - nehezen mondom ki a szavakat. Nem mond semmit, csak bólogat. Ezzel lezártnak tekintem a beszélgetésünket. Sebes léptekkel sietek el tőle. Minél távolabb legyek. A biztonságot nyújtó szobámba veszem az irányt. Amint az ajtó becsukódik, a könnyeim elkezdenek folyni az arcomon. Kimondtam talán életem legnagyobb hazugságát, hogy a csók nem jelentett semmit. Most bárcsak lenne egy amnéziám, amivel elfelejteném Niallt, és a csókot, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. Bánom, hogy Niall nem lány. Legalább nem lennének ilyen gondjaim. 

~~Niall Horan~~

Alig térek magamhoz. Nem sikerül semmit sem felfognom. Minden olyan gyorsan történt. Megcsókolt, "megbeszéltük" a dolgot, és már megint egyedül ülök itt. Még csak most térek észhez. Ha, mi most tényleg megbeszéltük volna a dolgokat, akkor nem egyedül lennék itt, hanem ő is itt lenne. Egy sóhajtás hagyja el a számat, A ilyen dolgokban, mindig béna voltam. Az előző barátnőm is, és az azelőtti is a miatt hagyott el, mert alig merek lépni valami értelmes dolgot. A csajozás nem ment sose, és most is itt van egy példa. Tényleg nem tudom, hogy mikor szerethettem belé, hiszen minden egy barátsággal kezdődött, és aztán csak úgy megtörténhetett. Olyan hülye vagyok, hogy ilyen hamar bele szeretek valakibe. És megint viszonzatlan a szerelem, legalábbis úgy néz ki. Erőt veszek magamon, és felkelek. A bögréket beviszem, a konyhába. Nincs ott Katy, valószínűleg a szobájában van. Az ajtaja előtt megállok. Halk zokogást hallok. A szívem összeszorul. Már megint miattam sír. Sebes léptekkel megyek a szobámba, és vágom be az ajtót. Tombolni volna kedvem. Egy cipők kapok a lábamra, és a kocsi kulcsot felkapva, indulok el a garázsba. Az autóval a megengedettnél jóval többel hajtok, míg be nem érek a városba. A szokásos háznál parkolok le. Már nem is kell csengetnem, hanem csak úgy bemegyek. Harry olyan, mintha a testvérem lenne, és ez a viselkedésünkbe is meglátszik. Ha neki van valami problémája, akkor ő jön hozzánk, ha nekem, akkor meg én. Én mindig sűrűbben járok, hozzá. Mily meglepő. Neki a csajozás könnyen megy. Könnyen megszerzi a szeretett lányt, és hosszú ideig is meg tudja tartani, ha arról van szó, de ő közölünk az, aki ha akar egy éjszakás kalandot, akkor az is könnyen összejön neki. Most sem lepődnek meg, ahogy a nappaliukba bukkanok fel. A kanapén Harry és Gemma van, Anne biztosan dolgozik. Egy igazi tündéri anyukájuk van, és már engem is a fiaként szokott emlegetni. Vidám köszönnek, de én csak morcosan furakodok be közéjük. A tévében a X-faktor ismétlése megy, ami náluk azt jelenti, hogy cikizik az énekeseket. Most valahogy mégis csendben vannak. Mindketten kérdően néznek rám. 

   - Mégis mi bajod van? - kérdezi Harry.

   - Az, hogy egy idétlen ember vagyok. Elég kielégítő válasz. - mondom. Gemma, halkan motyogja az orra alatt, hogy nem vagyok idétlen. Egy mosolyt villantok rá. Igen, Gemma néha a megtestesült vidámság szokott lenni.

   - Már megint miért?

   - Elcsesztem, érted már megint elcsesztem. - pattanok fel a kanapéról, és közbe mutogatok. - Nem vagyok jó semmire. Érted, azt se tudom, mikor szerettem belé, erre ma megcsókol, mert mikor nagyon be voltam rúgva, akkor én csókoltam meg. Erre meg eljutottunk odáig, hogy az egészet felejtsük el. Tudod, milyen szar érzés? - a végén már kiabálok. Harry, csak bólogat, de Gemma még mindig érthetetlenül néz rám. 

   - Túl fogtok jutni a dolgon. Amúgy meg együtt laktok, nem fog sokáig tartani a veszekedés, vagy ha igen, akkor megint bezárunk titeket valahova. - nyugtat Harry.

   - Katyről van szó? - visít fel Gemma. Szúrós szemmel nézek rá. Lehet ezt nem előtte kellett volna. 

   - Ugyan ki másról. Nem tudom Gemma, ha nem vetted volna észre, mióta elment Emily az óta Niall, nem is csajozott. Emlékszek mindig azt, mondta, hogy lássuk meg vissza fog jönni, de az óta már eltelt másfél év, és ő nincs sehol. Mióta Niall életébe belépett Katy, azóta egy kicsit megváltozott. - úgy mondja, mintha itt se lennék. 

   - Tényleg Emily, de hiányzik. - sóhajt Gemma. Köszönöm Styles tesók, nagyon sokat segítetek éppenséggel.

   - Ugye Katy, most egy kicsit felborította Niall életét, és megint el fogunk jutni, arra a szintre, hogy kétnaponta itt fog kikötni, mert tanács kell neki. - szúrós szemmel nézek rá. 

   - Nem is igaz. - jelentem ki. - Most nem. 

   - Persze, persze.

   - Oké, befejeztétek, hogy úgy beszéltek rólam, mintha itt se lennék? - kérdezem. Egyszerre bólogatnak. 

   - Gyere Niall menjük haza. 

   - De nem akarok. - jelentem ki. 

   - Pedig fogsz. Katynek szüksége lesz rád, hidd el,  és ezen meg gyorsan túl lesztek. - Engedelmeskedek Harrynek. Most ő ül a vezető ülésen, és én maradok az anyós ülésen. Meglepődök, amikor Gemma bepattan a hátsó ülésre. Ezen Harry is elcsodálkozik. A haza fele vezető út sokkal, de sokkal lassabban telik el, mint ahogy szokott. Minden egyes szabályt betart. megkönnyebbülök, amikor meglátom a kapubejárónkat. Ez az út kínosabban nem is telhetett volna, ugyanis senki nem szólt senkihez. Valaki ül kint a hinta ágyon. Biztosra veszem, hogy nem Katy, ugyanis a fekete hosszú hajtömeg nem rá utal. Mikor kiszállunk az autóból, mindhárman meglepődve vesszük észre, hogy ki is az a lány. Más fél év telt el. Semmit nem változott, csak a haja lett hosszabb. Mikor megpillant, rögtön a nyakamba ugrik. 

   - Emily, hogy hogy itt vagy? - Harryből bukik ki a kérdés. Emily nem foglalkozik a mellettem álló két személlyel. Váttalanul ér, amikor megcsókol, és az még váratlanabbul, hogy egy hangos ajtó csapódást hallok. 

   - Beszélek vele. - jelenti ki Gemma, és már el is tűnt. Már biztosra tudom, hogy a mai napom nem lehet rosszabb.