2. rész - Elmélkedés

Sziasztok!
Meghoztam a második, részt, remélem tetszeni fog. A héthez mindenkinek sok kitartást kívánok. Jó olvasást.
Mónika

Az élet mindig akkor tesz próbára, amikor az ember azt nem gondolná. Nos, ez velem is így történt. Mikor anyu meghalt, úgy gondoltam senkire nem számíthatok, viszont a tegnap este után, remélhetőleg nyugodtan elmondhatom, hogy Niallban bízhatok. Talán azért, mert van bennünk egy közös. Ő is úgymond árva, ahogyan én is. Remélem engem is úgy fog szeretni Amber, ahogyan Niallt. Úgy érzem, nem fogok belepasszolni ebbe a világba. Én a nagyvárosi lány, egy kis faluban. Nekem nem fog menni, hogy állatokat etessek, vagy a lovakat csutakoljam le, ez nem az én világom. Bár jobban járnák, ha beletörődnék, ugyanis ezen változtatni, nem tudok.  Emlékszek, apu mindig ezt mondta: "Ha valami rossz, mindig kell benne keresni jót."Most a rossz, hogy anyu meghalt, de könnyen találtam benne jót is. Közelebb kerülök Amberhez és még találtam egy barátot. Ki tudja, lehet, sokat fogok változni. Talán már nem leszek az a visszafogott és visszahúzódó lány, akit mindenki kibeszélhet és megalázhat. Az életben a kalandot fogom keresni. Kinézek az ablakon, eddig fel se tűnt, hogy nem azt nézem. Vajon észrevette, hogy mióta elindultunk, folyamatosan őt néztem, remélem nem. Vagy kitudja, lehet, a levegő teszi velem, és én is a megbámulás mestere leszek. Sose bámultam meg másokat, főleg pasikat. Valami nagyon nincs rendbe. Beértünk a városba. Nos, hát eléggé forgalmas, azt hittem csak egy-két ember fog erre lézengeni, de egy csomóan vannak. Mielőtt még kiszállnánk Amber hátra fordul, hogy megnézze, minden rendben van velem. Valószínűleg azért, mert egész úton egy szót se szóltam. Biztatóan mosolyog rám. Amint kiszállunk, mindenki elkezd felénk vigyorogni, meg intenek egyet, sőt néha még köszönnek is. Ilyen nem volt Londonba, ott mindenki sietett a munkába vagy a dolgára. Nagy sikere lehet a bandának a környéken vagy Amber ennyire híres errefelé. Nem tudom, talán idővel kiderül. Eléggé sokat sétálunk, amikor megállunk egy parkban.

- Niall, Katy ti menjetek, vegyetek magatoknak reggelit. Én vásárolok még néhány dolgot és a kocsinál találkozunk kb. 1 óra múlva. - Erre csak bólintok, míg Niall elmond egy rendbent. Még egy darabig sétálunk, aztán hirtelen megállunk.

- Kat! Tudok egy nagyon jó pékséget. Mindent meg kell kóstolnod. Jaj, de bunkó vagyok. Még meg se kérdeztem, hogy jól vagy? - Hűű. Meglepett, ez a hirtelensége és milyen jó kedve lett, ahogy megemlítette azt a pékséget. Vagy lehet csak az ott dolgozó lány érdekli. Krisztusom, még nem is értünk oda, én meg azt hiszem azért ilyen, mert biztos, hogy lány van a dologban. A szemében izgatottságot vélek felfedezni. Mikor elkezd furcsán nézni rám, akkor eszmélek fel, hogy válaszolnom is kellene.

- Igen, jól vagyok, csak még az agyam nem százszázalékos. Tudod, ilyenkor szoktam ébredezni. - Megérően bólint. És egy kis együtt érzést látok az arcán. Tovább megyünk. Lehajtott fejjel sétálok mellette, de néha amikor nem felém néz, és ez elég ritkán van, rá sandítok. Nem merek belenézni a szemébe. Azok a gyönyörű kék szemek, esküszöm az a halálom. Kiskoromban midig kék szemet akartam, talán azért, mert ritka, így különlegesnek érezhettem volna magam. Ismételten megállunk, csak most fel is nézek a cipőm bámulásából. És meglepődök, hogy egy barna szempár néz vissza rám.

- Öhm, izé, szia. - Bököm ki nagy nehezen. Mikor találkoztunk vele? Ennyire el voltam foglalva?

- Niall bemutatnád nekem, az elbűvölő barátnődet. - Hogy mi van? Azt mondta, hogy a csaja vagyok? Kikerekedett szemmel nézek rá. 

- Nos. Liam, nem a barátnőm. Úgy mond, rokonok vagyunk, de mégsem. De ezt hagyjuk. Katy Liam. Liam Katy. - Nos, Niallnak nagy mázlija van. Felém villant egy ezer wattos mosolyt és nekem is elkezd felfele görbülni a szám. Liam közelebb lép és felém nyújtja a kezét. Istenemre, tök jó, hogy nem olyan aki, rögtön az ember  magánszférájába hatol. Annyira idegesítő tud lenni. Szívesen elfogadom a kezét. 

- Nagyon örvendek, Katy. Még sosem láttalak errefelé. Látogatóba jöttél? - Kérdezi és rögtön az a mosoly, elkezd legörbülni. Érthetetlenül néz rám.

- Nos, még nem jártam itt, talán azért nem találkoztunk. És végleg jöttem ide. - Válaszolom. Szívből remélem, nem fog rá kérdezni az okára. Vagy is rákérdezhet, de ne nálam. Valószínűnek tartom, hogy elsírnám magam. És nem akarom, hogy úgy könyveljenek, el, mint egy hisztis picsa. Egy pékségnél álltunk meg. A fiúk illedelmesen előre engednek. Isteni illatok keveredik a levegőben. Niall megragadja a karomat és a pulthoz megyünk.

- Hé, Harry először minket szolgálj ki. Tudod, hogy én már törzsvásárlónak számítok és hoztam magammal egy vendéget. - Kiabálja, és egyáltalán nem zavarja, hogy mindenki őt nézi.

- Szia Niall. Helló szépségem. - Értetlenül nézek körbe kinek mondja, hogy szépségem. Mikor rájövök, hogy nekem. Elkezdek idétlenül vigyorogni. Mit lát bennem szépnek? Ez a fődíjért járó kérdés.

- Szia, Katy vagyok. - Köszönök neki és illedelmesen bemutatkozok.

- Harry. És mi járatban vagytok errefelé? - Niallnak, egy szemforgatás a válasza, de pár másodperc múlva már válaszol is.

- Hát Harry, szerinted, miért jár az ember pékségbe?

- Bocsi, csak fura, hogy nem egyedül jöttél. Akkor mit adhatok? - Kérdezi és Niall erre elkezd felsorolni egy csomó dolgot. Azért remélem, nem az egész pékséget vesszük meg.

- Akkor, lesz egy kakaós csiga, pizzás csiga, húsos rétes, meggyes-pudingos rétes, vajas pogácsa, sajtos bucka. Ja, és mindegyikből kettőt. Katy kérsz még valamit?

- Nem, de én nekem elég egy süti. - Mondom, és Niall úgy néz rám, mintha megadtam volna az okot a harmadik világháborúra. Harry odaadja a zacskókat és kivonulunk a pékségből. Az autóhoz megyünk és közben eszünk. Harry mondott olyat, Niallnak, hogy majd délután találkozunk. Kezdek kételkedni abba, hogy ez a próbás dolog jó ötlet. Az evést hamar feladtam. Míg én megettem egy sütit, addig Niall legalább hármat. De ha én ennék ennyit, rögtön látszana rajtam. Csak nekem vannak ennyire rossz génem. Tényleg vajon, hogy tudja ilyen jól tartani magát. Lefogadom, hogy még kockái is  vannak. Ahj Katy, tereld már el a figyelmed róla. Megvan inkább nézem a tájat. Felnézek a cipőm bámulásából, egy kicsit jobbra nézek, és egy gyönyörű kék szempárral találkozok. Lányos zavaromban, elmosolyodom, vagy is inkább néz ki vicsorgásnak, és megint lefele bámulok. A hajam az arcomba hullik és érzem, ahogy az arcomat elborítja a pír. Csak ne vegye észre, csak ne vegye észre. Annyira belemerülök, hogy észre sem veszem, hogy neki megyek. Ránézek és most már az arcom színe paradicsom pirossá válik. Látom, hogy tetszik neki és nagyon remélem, hogy nem veszi észre, hogy miatta váltott az arcom színe. Hé, hova lett Liam? Amikor elindultunk, még velünk volt.

- Katy, van valami probléma? - Kérdően húzza fel az egyik szemöldökét. Én csak egy nemet intek.

- Pedig biztos, hogy van. Mivel már 10 perce beszélek hozzád, de te nem válaszolsz.

- Bocsánat, csak egy kicsit elbambultam. Mi volt a kérdés?

- Az, hogy mi a véleményed Liamről, és Harryről? - Hogy mondjak véleményt olyan emberekről, akivel alig váltottam néhány szót?

- Hát, nem is tudom. Amint megismerem, őket jobban megmondom. - Mosolygok. - Hé, Niall. Nekem már nincs kedvem menni arra a próbára. - Megdöbben a kijelentésemen, ugyanis mikor felhozta majd kiugrottam a bőrömből.

- De, de, de hát miért? Már ismered Harryt meg Liamet. Engem meg pláne. Jó fejek. Ha Harry nagyon nyomul, akkor csak  szólj. - Vonakodva, de rábólintok. És akkor olyat tesz, amire nem számítok, szorosan megölel én meg csak magam mellett lógatom a kezem. A nyakhajlatába fúrom a fejemet. Milyen férfias illata van. Érzem, ahogy egyre gyorsabban ver a szívem, remélem, nem veszi észre. Miután elenged, már is hiányzik a karja a hátamról. Ismételten csendben sétálunk. Mikor meglátjuk az autót és a mellette várakozó, és egy kicsit sem jó kedvében lévő Ambert, Niallnak azonnal legörbül a mosoly a szájáról. Én amolyan bocsánat, hogy késtünk pillantást vetek rá. Szorosan oda húz magához és a fülembe súgja, hogy "hál, isten jól vagytok". Mintha bármi érdekes, vagy veszélyes történhetne egy ilyen kis városban, vagy inkább faluban. Hazafele az út túl gyorsan telik el. Niall a száját egész úton nem fogja be. Elmeséli, hogy összefutottunk Liammel, és hogy már találkoztam Harryvel is.Meg, hogy nagyon várja a délutáni próbát, mivel  én is vele megyek. Hátra néz rám és rá mosolygok, hogy minden rendben. Miután hazaérünk, felmegyek a szobámba, előkeresem a rajzolós cuccaim és kiülök a teraszra, a hintaágyra. Imádok rajzolni, talán azért, mert ilyenkor kizárom a külvilágot. Csak én vagyok, meg a gondolataim, még ha egy hurrikán, söpörne végig előttem, még azt sem venném észre. Nem szeretek portrés rajzokat csinálni, szerintem egyáltalán nem, tűnik élethűnek. Nagy rajongója vagyok a természeti rajzoknak, vagy a csendéletnek. Most mégis, akármennyire az elém táruló természetet akarom rajzolni, mégsem azt teszem. Egy szőke, kék szemű fiút rajzolok.  Egész jól sikerül, de mielőtt még megláthatná, gyorsan elrejtem a többi között. Végül csinálok, még egyet, de az már a Niall mellett álló ló. Közeledik felém és erőteljesen vigyorog.

- Mit csinálsz? - Most komolyan? Szem forgatva felé tartom a lóról készült rajzomat.

- Nagyon szép. Gyere készülődni. Nem sokára indulunk a próbára. - Jaj, már el is felejtettem.

- Okéé - Mondom, és lehet érezni a hangomon, hogy nincs hozzá kedvem. Gyorsan elkészülök. Egy combközépig érő kockás ruhát veszek fel és az alá még egy cicanadrágot. Felhúzom a converse tornacipőmet és indulásra kész vagyok. Még, hogy a  lányok készülnek sokáig. Vagy tíz perce várok Niallra a lépcsőnél. Látványosan unatkozok, már eljutottam az egy lábon szökdeléstől a malmozásig. Sose volt erősségem a várakozás. Most már tudom legalább, anyu mit érzett, amikor órákat kellett rám várni. És csodák csodájára fél óra várakozás után elkészült. A haját felállította. Egy a térdénél szakadt fekete nadrágot, meg egy egyszerű sima fehér pólót húzott fel. Tökéletesen nézett ki. Az én kinézetem fel se érhetett mellé. Karon ragadott és sietve elkezdett kihúzni az ajtón, mondván, hogy késésben vagyunk. Bocs, nem rám kellett várni. Amberrel találkozunk az udvaron, elköszöntünk. Meg nekem jó szórakozást kívánt. Miután beszálltam, Niall mellé a bátorságom egyenlő lett a nullával. Mi van, ha nem tetszem nekik? Vagy ha megbántanak? Még ha meg is bántanak, elmenni se bírok. Tíz perc autóút után megérkezünk. Érzem, ahogy remegnek a lábaim. Zavartan pillantok körbe, egy háznál álltunk meg. Nem akarok bemenni. Valami nagyon bénán fog elsülni. A reggeli lelkesedésem, egy pillanat alatt elszáll. Ismét megfutamodok egy feladat elől, ez rám vall. Niallra, kérlelő pillantást vetek, de nem hatja meg. Érzem, ahogy elkezd tolni, de akkor hirtelen visszafutok a kocsihoz. Meglepődve figyeli, hogy mit csinálok. Úgy érzem, ez is megváltozott az életembe, anyu mindig hagyta, hogy feladjam, de Niall nem.

- Kat, ne csináld már, jó buli lesz. És elárulok egy titkot. Nem te leszel az egyetlen lány. Egy kicsit később benéz, majd Harry nővére Gemma is. - Kérlel szépen. De a fejemmel hevesen nemet rázok. A szemem megtelik könnyel, de visszabírom pislogni. A talajt nézem, és bárcsak elsüllyedhetnék, vagy a talajba gyökerezne a lábam. De ekkor valami furcsa dolog történik. Valaki, pontosabban Niall a kezébe vesz, és úgy visz be. Nem akarom, nagyon nem.