2015. június 30., kedd

15.rész

Sziasztok!

Nem szeretnék semmit se mondani a késés miatt, csak annyit, hogy nagyon sajnálom. Most már mindenkinek elkezdődött a nyári szünet. Szóval sok pihenést. 
Az elősző részhez érkezett kommenteknek nagyon örülök. 
És még annyi, hogy a következő rész fele már kész van. 

Mónika


Nagy nehezen indulok el. Egy kicsit már régen ültem biciklin, de amint kiérek a földes útról már gyorsan haladok. A hajam a szembe széltől lengedezik. A rózsaszín sisak pedig, idiótán állhat rajtam. Ez az út hagy időt a gondolkodásra. 19 éves vagyok, de már annyi mindenen mentem keresztül. De azok a dolgok rosszak voltak. Apa és anya elveszítése a legrosszabb. Már nem igazán szoktam mutatni, hogy hiányoznak, pedig nagyon is. Lehet azért, mert elterelik a gondolataimat. Apa halálánál teljesen összeomlottam, de anyánál már nem. Ez felettébb különös, mivel ő volt a legjobb barátnőm is. Próbált kirángatni, a gyászos napjaimból, de nem sikerült neki. A pszichológusomnak sem. Most meg érdekes módon Niall-nak sikerült. A dolgokat most egy kicsivel másképp fogtam fel, mint apunál. Azt már sikerült elhitetnie a pszichológusomnak, hogy Istennek tervei van velük, de ez nem segített. Plusz egy másik különbség, anya halála után elhagytam azt a környezetet, ami állandóan emlékeztetne rá. Valószínűleg ezért is könnyebb most. Egy kósza könnycsepp folyik le az arcomon. A kezemmel megtörlöm, és ez az időpont elég arra, hogy elessek. A nadrágom kiszakad, és a térdemen is elég csúnya seb virít. Amint behajlítom, éles fájdalom nyilall a lábamba, és elkezd vérezni. Még szerencse, hogy  a fejemen ott van a  sisak, így az megússza sérülés nélkül. Erről egy kis kori emlék jut az eszembe.
4 éves vagyok. Az első biciklizésemre készülök. A nagyoknak olyan könnyen megy. Sokáig hisztiztem a szüleimnek egy új bicikliért. És meg is kaptam. Mivel a belvárosban élünk,így kivittek egy nyugodt helyre, ahol nincs forgalom. Most, hogy a bicikli mellett állok, és fel kellene, rá ülnöm elkap a félelem. 
   - Napsugaram, nem kell félni. Tudod az út közben már megbeszéltük. Felülsz rá, és én foglak. - Mondja apa. Csak helyeslően bólintok. Nehezen felülök rá. A lábam nem ér le, a kormányt nagyon szorosan fogom. Annyira szorítom, mintha az életem múlna rajta. És akkor elindulok. Először a jobb lábammal, majd a bal lábammal tekerek. Apa betartotta az ígéretét, és szorosan tart. Mikor már belejövök, akkor enged el. Nagyjából 200 métert teszek meg, és utána elesek. A térdem, meg a kezem nagyon fáj, és kisebb sebek ékelődnek rajta. Elsírom magam, és innen tuja, hogy nagy baj van. Gyorsan ideér, és lerogy mellém. Az ölébe von, és már nincs semmi bajom.
Bárcsak most is így történne, de nem. A könnyeim megállíthatatlanul folyik az arcomról. Nem a fájdalom miatt, hanem, mert hiányzik apa. Igen, mióta ideértem, sose sírtam ki magam igazán. Az úton egy lélek se jár, attól függetlenül a biciklit félretolom, és leülök az árok szélére. Már nem sietek, A térdemre hajolva sírok tovább. Most igazán kiadok magamból mindent. Megijedek, amikor valaki hozzámér. Amikor felpillantok, csak homályosan látok a sírás miatt. Amint kitisztul előttem a kép, észreveszem Harry aggódó pillantását. Nem mondok semmit, csak a nyakába hajolva sírok tovább. A hátamat simogatja, és ez egy kicsit megnyugtat. Amikor valamelyest abbahagyom a zokogást, akkor kezd el beszélni.
    - Jól vagy? Ne vigyelek kórházba? - Aggodalmasan kérdezi. Még csak most nézek körül, és csak most veszem észre, hogy motorral jött. De mit keres errefelé?
    - Csak egy kis seb. Nincs semmi bajom. - Tápászkodok fel.
    - Nem úgy tűnik. Meg ha egy kis seb lenne, akkor nem sírtál volna. Ugye?
    - Nem az miatt sírtam. Oké? De megyek is. Biztos már késésbe vagyok. Szia.
    - Katy, a nadrágod el van szakadva. Nem akarsz hazamenni? Elviszlek.
    - Nem baj, majd felhívom Niall-t, hogy hozzon egy másikat. - Mondom, és már a bicikli mellett is vagyok.
    - Megmondom neki. Vigyázz magadra. - Bólintok egyet, és fel is pattanok a biciklire. A kérdésemre megkaptam a választ. Harry Niall-hoz megy. Remélem nem mondja el, a bénázásom, azt meg pláne nem, hogy sírtam. A lábam minden tekerésnél fáj. Nagyon lassan haladva, érek a városba. Az órámra pillantva, látom, hogy késtem fél órát. Szuper. Amint belépek a Starbucks-ba, rögtön meghallom őket. Hangosan nevetnek, de amikor odaérek, hozzájuk a mosoly lefagy az arcukról.
    - Sziasztok, bocsánat a késésért, de történt egy kis gond.
    - Egy kicsi. Ezt rendbe kell hoznunk, ugye El, Holly? - Néznek megbotránkozva.
    - Igen. Irány vásárolni. - Vágják rá egyszerre. -  Vagyis először igazítsd meg a hajad. Egy kicsit kócos. - Hupsz,  lehetséges. Ugyanis még a sisak levétele is gondot okozott. Az irányt a női mosdó felé veszem.


~Niall Horan~


Egy kicsit bűntudatom van, hogy így lekoppintottam Katy-t. Na mindegy. Harry küldött, egy SMS-t, hogy már úton van. Még elintézem az állatokat, és megyek a szobámba. A kottás mappámat, és füzetemet előveszem. Elkezdem az egyik új szerzeményemet. Az akkordok halkan csendülnek fel, és elkezdek halkan dúdolni. Még nincs konkrét dalszöveg, csak az alap van meg. Remélem sikerül befejeznem, és nem lesz nagyon nyálas a dal. Mondjuk mostanában eléggé azok, ezért se merem megmutatni a többieknek. Egy motor zúgását hallom, és innen tudom, hogy Harry megérkezett. Gondosan elrejtem a cuccaimat, a fiókomba. A gitárt pedig az ágyra helyezem. Amikor leérek a lépcsőről, már Harry a cipőjét veszi le. Aggodalmasan pillant rám.
   - Van valami baj? - Kérdezem.
   - Nekem nincs, de te nagy bajban vagy. - Mondja, közben helyet foglal a kanapén.
   - Én? Miért?
   - Ma láttam Katy-t, és nem volt a legjobb állapotban. Még is, hogy gondoltad, hogy egyedül engeded el? Eszednél vagy? - Végére a hangja igen hangosba megy át.
   - Történt vele valami?
   - Azt leszámítva, hogy elesett, és sírva találtam rá. - A kijelentésén megdöbbenek. Most még jobban mardos a bűntudat. Hogy lehettem ennyire balfék? Most biztos, hogy megutált.
   - De jól van?
   - Fogjuk rá. De beszélj vele minden félképpen. Meg kell neki egy másik nadrág.
   - Beszélni fogok. Minek kell neki új nadrág? - Vonom fel a szemöldökömet.
   - Kiszakadt a nadrágja. - Feleli egyszerűen.
   - Rendben.
   - De miért hívtál át?
   - Szeretnék tartani, egy bulit. Anyu elutazik, és utána. Mondjuk, lehetne a fellépés után. De ne szólj másoknak, a fiúkon kívül.
   - Nagyon jó ötlet, de akkor miért nem csinálsz egy hatalmasat?
   - Nem szabad, hogy anyu megtudja.
   - Rendben, de megyek. Szia.
   - Szia. - Köszönök el én is. Lassacskán elkészülök. Folyamatosan az jár az agyamba, ami történt Katy-vel. Annyira hihetetlen, ami vele történt. Egy fehér nadrágot viszek neki. Ez illik a szürke pólójához. Rápillantok az órára, és máris észreveszem, hogy késésbe vagyok. Hát igen egy kicsit fura, hogy korábban kezdünk. De a jó fellépés érdekében mindent meg kell tenni. A lépcsőről lesietek, de a bejárati ajtó szőnyegében megbotlok. Még szerencse, hogy időben meg tudok kapaszkodni. Csak nevetek a szerencsétlenségemen. Az autóba beülve, sietve indulok el. A városba beérve lassítok le, egy kicsivel. Még csak most veszem észre, hogy feszült vagyok, vagy inkább ideges. Igen, az ideges egy kicsivel jobban illik rám. Harry házához leparkolva, észreveszem, hogy mindenki itt van már. A lányokat is beleértve. Nagyot nyelve szállok ki a kocsiból, és amint belépek megpillantom Katy-t. Rájövök, hogy nem kell a nadrág. Tökéletesen néz ki. Egy combközépig érő halványkék szoknya, és egy fekete pánt nélküli felső van rajta. Mióta beléptem, azóta csak bámulom. 




2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Képzeld, hónapok után először léptem be a gyakorira ma, három perccel azelőtt, hogy írtál volna :) Meg is lepődtem, amikor villogni kezdett az üzenetes mező, de örültem, hogy már van folytatás.
    Ami egyébként nagyon jóra és hosszúra sikerült ^^. Te valószínűleg észre sem vetted eddig, de fejlődsz. Szerintem minél többet írsz, annál jobban belejössz, és ez olyasmi, amit a nyelvtankönyv bemagolásával nem lehet elsajátítani, szóval, csak azt akartam, hogy tudd, tehetséges vagy. És ezt tapasztalatból mondom, de tényleg. Nemcsak a történetvezetésed, de a fogalmazásod és a helyesírásod színvonala is egyenes ívben emelkedik. Csak így tovább :D
    Magáról a fejezetről: először is, az utolsó mondatok nagyon tetszettek ;) De kezdjük az elején. Katy jelenete kimondottan ügyes volt, és sok esetben az apró, jelentéktelen mondatok tették élethűvé - ezek a mondatok pedig egyre többször jelennek meg a történetben, ami szintén fejlődés, és szintén nem tanulható. Katy gyászáról pedig annyit, hogy az elején kibontatlan maradt, de most érthettük meg igazán, hogy valójában talán azért zárta ki ezt a mindennapjaiból, mert még nem tudta feldolgozni. Fogalmam sincs, hogy szándékosan vagy ösztönösen festetted-e le így, de ügyes volt.
    Niall a saját része elején kicsit szokatlanul nemtörődömnek tűnt, de aztán ez hamar visszaalakult. (Az fura volt, hogy egy buli miatt, amin csak 5-en lesznek, ahelyett, hogy telefonon hívta volna, odamotoroztatta Harryt. Ez olyan "csicska, hopp!" szituációnak tűnt xD). A végén pedig, ahogy meglátta Katyt, ahogy a gondolataiban beszélt róla... Szerelmes <3. Gondolom, hamarosan magának is bevallja majd, hogy mi a helyzet.
    Hát, mára csak ennyit lett volna, remélem, ellensúlyoztam a fáradalmakat, amiket a fejezet megírása okozott :) Sok pihenést kívánok a szünetre, és erőt, időt meg ihletet a folytatáshoz!
    Elena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elena!
      Minden egyes szavadat nagyon köszönöm. Néha annyira sokat tud segíteni az írásban, az hogy visszaolvasom a kommetjeidet.
      Mónika

      Törlés