Sziasztok!
Már szombat óta kész van a rész, de csak most tudtam
időt szánni, arra, hogy feltegyem. Jó hír kész van a telefonom, így
remélhetőleg gyorsabban fogom tudni hozni a részeket. Ha sikerül, akkor
hetente, ha nem, akkor 2 hetente, biztosra fogom hozni a részeket.
Ha bárkinek van valamilyen kérdése ezen az e-mai
címen: monikaofficial06@gmail.com vagy az ask.fm-en
(http://ask.fm/Monika_Official) el tud érni.
Jó olvasást.
Mónika

- Akkor nem kell a nadrág. - erre a
kijelentésre felkapom a fejem, és csak most veszem észre, hogy a kezében van a
fehér nadrágom. Nemlegesen rázom a fejem. Mellettem a lányok elkezdenek halkan
kuncogni, én pedig egy gyilkos pillantást vetek rájuk.
- Szia Niall. - bökök ki egy
köszönést.
- Szia, Kat. Harry tedd le a gitáromat.
- szól rá Harryre, ő pedig elkezdi pengetni a húrokat. Az erősítőbe be van
dugva a gitár, ezért fülsüketítő hangon szólal meg. Úgy pengeti, mintha
roksztár lenne, aki egy cseppet sem tud rajta játszani. Addig
szerencsétlenkedik, míg egy húrt el nem szakít. Ijedtem rakja vissza a helyére,
és úgy csinál, mintha mi sem történt volna. Pedig nagyon jól tudja, hogy
mindannyian láttuk. Csak nevetnek rajta. Megbeszélik, hogy mit fognak énekelni,
és el is próbálják. Fantasztikus hangjuk van. A lassúbb számok, tele vannak
érzelmekkel. A fiúk öltönyt húznak.
Egy elegáns étteremnél parkolunk le. Izgatott
vagyok. Bizonytalanul lépkedek Niall mellett a magassarkúmba. Én vagyok Niall
kísérője. Gemma, és Daniell kint vár minket. Útközben kiderült, hogy Gemma és
Daniell együtt jár. Számomra igen meglepő, mivel még sosem említette.
- Jó estét! - köszönünk egyszerre.
Harry odamegy Gemma-hoz, és ad egy puszit.
- Sziasztok! Tegezzük egymást, ha ez
lehetséges. - mindenki csak egyetértően bólint. Az étteremben, egy nagy asztal
van megterítve 11 főre. Zayn és Niall mellett foglalok helyet. Mindenkin
látszik, hogy ideges.
- Akkor kezdjünk is bele. Daniell
Wilson vagyok. Tudjátok, hogy 3 nap múlva lesz a nagy nap. Gemma-nak
köszönjétek meg, hogy felléphettek. - itt egy bájos pillantást vet a fiúkra.
Csak a szememet forgatom. - Nagyon sokáig győzködött, de végül belementem.
Bízom bennetek. Ugye mindenki hozhat magával valakit. Ezt az estét azért
szerveztem, hogy a részleteket megbeszéljük. Először is van valakinek kérdése?
- néz körbe Daniell.
- Mi történik akkor, ha nem sikerül a
fellépés? - kérdezi Liam.
- Lehet, hogy buktok egy jó
lemezszerződést. Nagyon sok menedzser szokott részt venni, ezen
az alkalmam. Ha valakinek nagyon tetszik a produkció, azokkal
általában leszerződtetnek. Szóval komolyan kell venni a dolgot, és nem
elpoénkodni. Megértettétek? - szigorúan néz mindenkire. Egyetértően bólogatnak.
- Ti majd, csak délután 6-kor léptek fel. 1 órás lesz a műsor időtök. A teljes
program tervet, majd Gemma odaadja nektek. - szigorúan mondja. Igen tekintélyt
parancsoló személyiség. Közben elkezdték kihordani az ételt. Íny csiklandóan
van tálalva. Niall has megkordul, mikor a pincérnő elé rakja az étket. Ez a
reakció belőlem kuncogást vált ki. Az asztal alatt, belecsíp a combomba, én meg
viszonzásként a vállába bökök. Szent a béke közöttünk. Az ide tartó út
folyamatos bocsánatkéréssel telt el. A vacsora csendben telt el. Szerintem még
emésztik,azt amint az imént mondott Daniell. Nagy lehetőség, de ott van a
kockázat arra is, hogy beégnek. Mondjuk én bízok bennük. Nem láttam még őket,
izgulni. Még kapunk pár információt. Nem lesz főpróba, mivel szabadtéri, így a
közönség megtudja hallgatni, és lehet, hogy nem lenne rá annyi érdeklődő
élesben. Ebben igaza van, de így még egy terhet akaszt a vállukra. Néha körbepillantok,
és az arcukra, egyre jobban kiül a rémület. Az oké, hogy a világsztároknak, már
megy így, hiszen estéről estére ugyan azt a produkciót adják elő, de nekik ez
az első. A vacsora végén, azért megköszöni, hogy elfogadták a meghívást. Amikor
kiérünk mindenki kiereszti magából a benntartott levegőt. Nagyjából egyfajta
érzelem ül ki az arcukra, az pedig az aggodalom. Hogy mi lesz, ha nem sikerül a
produkció. Nagy álmuk, hogy egy sikeresen befutott banda legyenek, akiket még
Amerikában is elismernek. Minden esetre szurkolok, hogy összejöjjön nekik. Az
autóba beszállva megszabadulok a magassarkúmtól. Jó érzés, hogy végre nem
nyomja a lábamat.
- Képzeld, Harry ma hívja el Holly-t
randira. Szerinted igent mond?
- Tuti, csak rájuk kell nézni, és látszik
rajtuk, hogy odavannak egymásért.
- Mondtam neki, de nem akarta elhinni.
Most látom rajta, hogy kezd megváltozni.
- Megváltozni?
- Igen. Régen szinte minden nap, eljárt
bulizni, és általában mindig valaki mellett kelt. De most, kezd
jó útra térni.
- Biztosan nem akarja elrontani, ezt a
kapcsolatot. Holly nagyon rendes.
- Igen. - és ezzel véget is ért a
beszélgetésünk. Csendben telik el az út. Hazaérve, két bőröndöt pillantok meg.
És csak most jut az eszembe, hogy holnap reggel indul Amber gépe. Nem tudom,
meddig leszünk egyedül, de azért egy kicsit félek, hogy milyen lesz, de
ugyanakkor izgatott is vagyok. A szobámba érve rögtön eldőlök az ágyon.
Elfáradtam a mai napban. És rájöttem, hogy mennyi mindent várok már. Holnap
ismét egy kis változás fog beállni az éltemben. Ugyan is nem tudom, hogy 2-3
napra, vagy több ideig leszünk egyedül, de ez új érzéseket vált ki belőlem.
Egyedül már nagyon sokszor voltam, ilyenkor nem csináltam mást csak rajzoltam,
és lustálkodtam, de most itt a tudat, hogy kettőnknek, kell gondozni, egy
farmot, ahol állatokat is el kell látni, és nem csak magunkat. Az új élethez
hozzátartozik, az új kihívás is nem?
Nem tudom pontosan mikor aludhattam el, de biztos,
hogy járt bent valaki, mivel be vagyok takarva. Álmos pillantást vetek az
órára, és sikerül megállapítanom, hogy elmúlt 8 óra. Vajon Amber még itthon
van? Erre a kérdésemre, gyorsan meg is kapom a választ. Nincs itthon. Egy
boríték van nekitámasztva az éjjeli lámpámnak, Katy névvel ellátva.
Móni!
VálaszTörlésA rész nagyon tetszett, különösebben az, hogy egyre többet jeleníted meg Katy gondolatait. Egyre többet belelátunk a fejébe, és ez tetszik. Kíváncsi vagyok arra a pár napra, amíg Amber távol lesz. Vajon lépnek valamit? Vagy megrekednek a barátság zónában? Vajon mi lesz a fellépésükből? Nyernek valamit? Lesz lemezszerződés? Megannyi kérdés, amire nagyon várom a válaszokat a következő részekkel. :)
~FlowerGirl ~* xx
Szia!
TörlésKöszönöm szépen! Minden kérdésre hamarosan megkapjátok a válaszokat.
Szia! :)
VálaszTörlésNemrég találtam rá a blogodra és eddig nagyon tetszik, ez a rész is csodás lett! Kíváncsi vagyok a folytatásban mik fognak történni, szóval várom a következő részt. :)
Szia!
TörlésKöszönöm szépen! Már megtalálható a folytatás.
Szia!
VálaszTörlésNe haragudj, de csak ma annyira van időm, hogy elmondjam, remek fejezet lett :) Természetesen ezer félbehagyott szál van, ami kíváncsivá tett a végén, szóval igazán várom a folytatást! És ne haragudj, amiért csak ilyen röviden írtam, legközelebb bepótolom, ígérem!
Minden szépet és jót!
Elena
Elena!
TörlésKöszönöm szépen. Bőven elég ennyi. A részekkel pedig megpróbálok sietni.
Drága Mónika!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy ide írok, de van számodra egy kis apróság a blogomon. :)
http://survivingtourwithmirahemmings.blogspot.hu/2015/08/mozgalom-az-elfeledett-bloggerekert-dij.html
N. x
Drága!
TörlésNagyon szépen köszönöm! Igazán megleptél vele. :) ♥
Mónika