2015. március 6., péntek

8. rész

Drága olvasóim,
először is nagyon sajnálom, hogy nem hoztam a részt hamarabb. Másodszor pedig, hogy most már péntek vagy szombatonként lehet számítani új részre. Kellemes hétvégét, sok pihenést nektek
Mónika



Amint kiszállunk az autóból, rögtön lehet hallani a zene hangos dübörgését. A bejáratnál hosszú sor áll, de a fiúk rögtön a bejárathoz tolakodnak, és engem is magukkal rántanak. A kidobó sráccal lepacsiznak, és nekünk meg szabad utat engednek. Szóval ismerik. Beérve még hangosabb a zene. A srácok egy box felé veszik az irányt, én pedig szorgalmasan követem őket. Niall és Liam között foglalok helyet. Szemben pedig Louis, Harry és Zayn. Harry  egyszer megjelenik, egy csomó pohárral, ami teli van alkohollal. Mindenki felveszi a magáét, de ahogy nézem Liam, nem alkoholosat iszik. Niall a kezembe adja a kispoharat. Beleszaglok, és még az illata sem tetszik, akkor az ízese fog. 
   - Igyunk, arra hogy. Mire is iszunk? - Elkezdi, de nem tudja befejezni. Helyette más teszi.
   - Hogy megismertük Katyt. - Kiáltja el magát Louis. Összekoccintják a poharat, és egy lendülettel  le is húzzák. Figyelem az arcukat. Amint leér a torkukon, eléggé érdekes fejet vágnak. Még mindig szorongatom a poharat, a kezem már teljesen átmelegítette, de nem visz rá a lélek, hogy megigyam. Fürkészően néznek rám.
   - Gyerünk, te sem maradsz ki a körből. Ha nem iszod meg, akkor a következőnél a dupláját hozzuk. - Fenyegetnek meg, nekem meg a szemem kikerekedik.
   - Inkább passzolnám, az egész alkoholivást. És amúgy is Liam miért ihat narancsot? - Kérdem feldühödve.
   - Tudod, valakinek haza is kell juttatnia minket. És az isten szerelmére idd már meg. - Mondja Louis egy kicsit sem barátságos hangnembe. Nehezen ráveszem magam. Mély levegőt veszek, még mielőtt az orromhoz érne az alkohol illata, és hirtelen lendülettel húzom le. Amint eléri a torkomat, maró, és égető hatást érzek. Köhécselve fordulok. Liam felé, aki megérti a célzást,és készségesen, ad az italából. A torkomnak, maga a megkönnyebbülés, ahogyan a gyomromnak is. Körülöttem mindenki vigyorog, és engem néz.
   - Mi van? - Szólalok fel, mikor már kezd kínos lenni.
   - Na, hogy ízlett? Jöhet a következő? - Kérdezik.
   - Rettenthetetlenül rossz volt, és soha többé nem kérek ilyet. - Válaszolom, és közben elfintorodom. 
   - A következő után már nem ilyen véleményen leszel. Csak jobban fogod kívánni. Imádom ezt a számot. - Kiált fel Louis. - Harry, gyere táncolni. - És ezzel a lendülettel felrángatja a fotelban ülő barátját. Abban biztos vagyok, hogy Louisnak, nem ez volt az első pohár alkohol ma. Jó kedvük van. A körülöttem lévők is belemerülnek a beszélgetésbe. Érzem, hogy feleslegesen vagyok itt. Kár volt eljönnöm. Biztosan csak egy púp vagyok Niall hátán. Egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Egy kicsit bánom, hogy nincs itt Gemma, talán találtunk volna, közös témát.
   - Jössz táncolni? - Kérdezi egy hang, pontosabban Niall. Nem válaszolok semmit, csak elfogadom a kezét. A tánctér teli van emberekkel, és megpillantom Harryt, aki egy lányt próbál elcsábítani, de ahogy nézem nem lesz sikere. Louis pedig a pultnál ül, egy pohár valaminek a társaságában. Nos, a tánctudásomról, annyit, hogy tudok táncolni, ha van koreográfia. Általánosba a helyi táncverseny megnyertem. De nekem ez a helyzet új. Először is nem is sima zenére kell táncolni, hanem remixre, és még nincs egy adott koreográfia. Éppenséggel  Maroon 5 - Sugar című száma szól, természetesen remixben. Niall észreveszi rajtam a feszültséget, és elhúz a táncoló emberektől, egészen a pultig. Kér három italt, de a nevét nem tudtam megjegyezni, de még azt is mondta, hogy az erősebbik fajtából. Amint megkapjuk, elém tol kettőt, és nyugodt szívvel konstatálom, hogy az egyik nem alkoholos.
   - Vodka, ettől egy kicsit ellazulsz. - Feleli, majd ezzel a lendülettel le is húzza. Most én se habozok vele sokat. Már nem égeti annyira a torkomat, de a fintor a képemre rajzolódik, Gondolom, ez minden alkohol átka. A hideg kiráz, de egyben melegem is van. Még egy kicsit ülünk a pultnál, és magamat is meglepve Niallt kézen ragadom. Egy számomra ismeretlen szám szól, de a ritmusa igen jó. Niall nyakába csimpaszkodok, és a tarkójánál összekulcsolom a kezemet. A keze a derekamon pihen, és próbálunk ritmusra mozogni. Az elején még sikerül, de egy idő után kizárom a külvilágot a zenével együtt. Folyamatosan tartom vele a szemkontaktust. A tengerkék szeme csillog, és talán nem az alkohol miatt. A lábam kezd fájni a magas sarkú miatt. Fáradtan foglalok, helyet, és az asztalról elveszek, egy teli poharat. Közben csatlakozott a társaságunkhoz még egy lány. Harry mellett ül. Ez nem z a lány, akit korábban próbált behálózni. Illedelmesen bemutatkozok, ahogyan ő is. A neve Holly, csak látogatóban van itt, de legalább ír származású. Könnyen feloldódok mellette, és már nem érzem magam feleslegesnek. A fiúk elkezdtek beszélni az autókról, amibe természetesen nem tudok semmit hozzá fűzni.  Hollyhoz ülök, és elkezdődik a szokásos női trécselés. Szimpatikusnak tűnik, ami talán köszönhető az alkoholnak. Az asztalra kerül a következő kör alkohol, és örömmel veszem észre, hogy gondoltak rám is. Louisnak az elején tényleg igaza volt, egyre jobban csúszik le a torkomon az alkohol. Ismételten táncolni indulunk, csak most azzal a különbséggel, hogy mindenki jön. A csípőmet a zene ritmusára ringatom, és egyáltalán nem érdekel az engem bámuló emberek. Csak élvezem a zenét, azt, hogy szabad vagyok. Nem érdekel mások véleménye. Visszatérünk a helyünkre fáradtan. Gyorsan iszunk valamit.  Niallt kézen ragadva húzom vissza táncolni. A helyzeten csak nevetni tud. Nyakába csimpaszkodva mozgunk együtt. Látszik rajta, hogy már eléggé ittas állapotban van. Néha-néha megtántorodunk, de nem esünk el. A körülöttünk lévő tömeg kezd elfogyni. Ez köszönhető az időnek, ugyan is már későre jár. Keze még mindig a derekamon pihen. Egyszer közelebb húz magához. Nevetve nézek a szemébe. Az ajka sebesen közeledik felém. A fejemben egy nagy piros gomb jelzi, hogy ezt nem szabad, ezért kirántom magam a karjai közül. Sebes léptekkel hagyom el a helyiséget. Amint kiérek, kiráz a hideg, ugyan is az idő nagyon lehűlt. Nem lehet igaz, hogy ez majdnem megtörtént. Ez nem helyes. Idegesen guggolok le a fal elé. Kezemet az arcomba temetem. Most a többiek mit gondolhatnak rólam. Iszok egy kis alkoholt, és rögtön kapható vagyok mindenre. Hogy fogok Niall szemébe nézni, ezek után. Oké, hogy nem történt semmi, de történhetett volna. Ha az agyam nem kapcsol időben. Nem az a baj, amit Niall akart tenni, hanem az, hogy én is meg akartam volna. Az ajkai olyan hívogatóak. És még azt is nehezen tudom elképzelni, hogy nincs barátnője. Nedvesség csorog végig az arcomon, és rájövök, hogy a saját könnyeim. Óvatosan megtörlöm a szemem. Nem szabad, hogy észrevegye milyen hatással van rám. Nagyot sóhajtva kelek fel. Hirtelen egy meleg kéz ér a hideg vállamhoz. Riadtan kapom fel a fejem, de megnyugodok, ugyanis a kéz tulajdonosa Liam.
   - Gyere, ideje haza menni. Hé, jól vagy? - Kérdezni aggódóan.
   - Oké, menjünk. Igen minden rendben, csak szükségem volt egy kis friss levegőre. - Mondom, nyugodtságot színlelve.
   - Nem hiszek neked. - Jelenti ki nemes egyszerűséggel.
   - Ennyire látszik? - Kérdezem kétségbe esetten.
   - Igen, de nyugodj meg. Nem történt semmi, csak jól éreztétek magatokat. De gyere, mert a többiek már várnak. - Nyugtat meg Liam, és hálát adok az égnek, hogy ismerek egy ilyen nagyszerű embert. A hazafelé út lassan telik el. Most én ülök elő és a többiek meg hátul. Fejemet a hideg ablaknak támasztva merengek el. Először Harryt, utána Zaynt, és végül Louist tesszük ki. Pontosabban Liam bekíséri őket. Szerintem nem biztos abban, hogy eljutnak a szobájukig. Utoljára minket rak ki. Niall elaludt az autóban, ezért Liam nehezen, de felkelti. Hagyom, hogy belém kapaszkodjon, ezzel is meggyorsítom Liam dolgát, és ő is minél hamarabb érhet haza. Gyors intéssel elköszönök tőle. A lépcsőn felérve Niallt lefektetem a szobájába. Fáradtan dőlök el én is az ágyamon. Még van erőm egy bő pólót húzni, és szinte rögtön elnyom az álom, Csak egy kis gondolat piszkálja a fantáziámat. Mi lesz velem reggel?
  




2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Oké, azt hiszem, ezentúl a könnyebb végét fogom majd meg a dolgoknak, és nem jelentkezem be^^ Kezdek ellustulni....
    Először is, tényleg nincs okod bocsánatot kérni, amiért nem pontosan hoztad az új részt. Mások hónapokig húzzák, vagy félbehagyják. Az, hogy te hetente hozol egy ilyen hosszúságú fejezetet, tiszteletre méltó, és komolyan nagyon ügyesnek tartalak. A másik pedig, hogy természetes, hogy írok, hiszen te meg a sztorit írod nekem, amiért nagyon hálás vagyok :)
    Szóval, ez a fejezet ugyancsak olyan jó, mint a többi, mindazonáltal meglátásom szerint az egyik fordulópont a történet szemszögéből, hiszen vélhetően ettől kezdve már egyik főszereplőnk sem fogja tagadni, hogy hoppá, szerelmes a másikba ;) Kíváncsi vagyok, mit fognak tenni a folytatásban, és Niall emlékszik-e majd arra, ami majdnem megtörtént. Mellesleg Katy azért borult ki tőle, mert Niallt egyfajta rokonának tekinti vagy más miatt tartja helytelennek ezt az egészet?
    A másik új szál ugyebár Holly, a titokzatos ír lány, akit Harry "szedett össze". Jól sejtem, hogy Gemmával ellentétben ebből még egy jó barátság is megszülethet? Ráadásul a Holly név valahogy kedves személyiséget is mutat nekem. Mindegy, kiderül majd, csak itt elfilózgatok-.-"
    Alig várom a folytatást, mint mindig, szóval rengeteg ihletet és szabadidőt kívánok neked, de amellett természetesen minden jót is, amit csak szeretnél :) És köszönöm, hogy olvashattam!
    Elena

    VálaszTörlés
  2. Ez egyre jobb :) Nagyon várom a kövit!

    Pusszancs: Réka <3

    VálaszTörlés