9.rész

Kedves olvasóim!

A rész elejét, még angol órán írtam meg. A másik felénél már akadtak gondok, de remélem, hogy tetszeni fog. 

Kellemes pihenést a hétvégére, és kitartást a következő héthez.

Mónika

~ Katy Parks ~ 

Arra ébredek reggel, hogy valami csiklandozza a nyakamat. Hirtelen ülök fel, és ez nem volt túl jó ötlet. A fejem hihetetlenül fáj, és még meg is szédülök. Nyugodtan konstálom, hogy senki sincs mellettem, csak Molly bújt a nyakamhoz. Csak egy bő pólót viselek. A tegnapeste eléggé homályos. A halántékomat dörzsölgetve próbálok mindent felidézni az estéből, de ez sikertelen. A párnára visszadőlök és Mollyval játszok egy kicsit. Egy valamiben biztos vagyok, hogy sokat ittam. Ebben a szent pillanatba megfogadom, hogy többször nem lesz ilyen alkalom. És pluszba ez a másnaposság sem egy kecsegtető dolog. Nagyot sóhajtva, fájó lábbal mászok ki az ágyból. Egyből a fürdő felé veszem az irányt. A tükörbe nézve elborzadok a látványtól. A szemem körül csodás fekete foltok vannak, egy kicsit elkenődött a sminkem, úgy látszik már nem volt erőm lemosni. A kinézetemet legjobban azokra a lányokra tudnám hasonlítani, akik egész éjszaka a pasijuk után sírtak. Csak az a különbség, hogy nem sírtam, és nincs is összetörve a szívem, csak szimplán másnapos vagyok. A zuhany alatt állva áztatom a testem, és hagyom, hogy ellazuljanak az izmaim. Egy farmer rövidnadrágot és egy don't care feliratú póló mellett döntök. A fejfájásom nem csillapodott, és még mindig nem emlékszem mindenre. A konyha felé veszem az irányt, gyógyszer után kutatva. Senkit sem találok itt, ezért rám vár a feladat, hogy gyógyszert keressek. Miután átkutatom, az összes fiókot és nem találok, úgy döntök, keresek valakit. Szóval Ambert vagy Niallt. Végül úgy döntök, hogy Amber keresésére indulok. A szobája felé tartok, de akkor összefutok egy igen nyúzott Niallel. Gondolom ő is szenved a feje miatt.

   - Reggelt. Vettél már be gyógyszert? - Kérdezi egy hatalmas ásítás kíséretében. Csak biccentek neki, és nemet intek a fejemmel. Mennyi mindenre emlékezhet? Talán ő többet tud, mint én. Ő is ilyen szarul érezheti magát? A konyhaféle vesszük az irányt. Oké, legalább a helyiséget eltaláltam. A legfelső polcon van egy doboz, és még rá is van írva. Ezt tényleg mindenki megtalálta volna, csak én nem. Kapok egy pohár vizet, meg mellé egy pirulát. Nem szól hozzám, és ez idegesít. És én sem merek. Kínos csend telepszik a helyiségre.  Végül én töröm meg.

   - Mennyi mindenre emlékszel? - Motyogom a poharamba.

   - Nem sok mindenre, de majd beszélek a többiekkel. Úgy is találkozunk ma. - Mondja, és itt hagy. Biztos emlékszik valamire, ami velem kapcsolatos. Lemerem fogadni valami marha nagy hülyeséget csináltam. Tényleg nem való nekem az alkohol. Legközelebb Liammel tartok. Apropó Liam, ő biztosan tud mindent. Beszélnem kell vele. Csak annyi a bökkenő, hogy nincs meg a telefonszáma, és nincs mivel bejutnom a városba. Nem lóghatok Niall nyakán. Meg ezt a beszélgetést négy szemközt kell, hogy történjen. Fejemet rázva megyek vissza a szobámba. Molly hűségesen vár engem. A világ legaranyosabb kiskutyája. Kiülök a párkányra, a rajzolós eszközeimmel és természetesen magam mellé fektetem Mollyt is. Miért jó művésznek lenni? Ez a világ legegyszerűbb kérdése. Így tudja magát teljesen kikapcsolni az ember. És ez miért jó? Mert nem kell törődni senkivel. Csak a feladatra kell koncentrálni, ami nem más, mint, hogy alkoss valami marandót. Ha egy művész nem tudja elmondani az érzéseit, a gondolatait, a problémáit, csak alkot valamit. Ha valaki nagyon figyelmes, minden mű valakihez szól. Sűrűn idéz fel egy boldog, vagy éppen egy szomorú emléket. Nos, én is így vagyok a rajzolással. Ez az én ments váram a problémáim elől. Menekülés a valóságtól.

~ Niall Horan ~

Reggel észveszejtő fejfájással, és természetesen másnapossággal keltem. Ezt a problémát gyorsan orvosoltam, egy gyógyszerrel. Ahogy elnéztem Katy is velem együtt érez. Ő is jól kiütötte magát. Remélem nem emlékszik sok mindenre. Reggel pofátlan módon ott hagytam egyedül a konyhába. El kell mennem otthonról, muszáj beszélnem valakivel. A saját gondolataim kergetnek őrületbe. Délután van, a szokásos próbára tartok, vagy is először beszélnem kell valakivel. Automatikusan vezetek Harryhez. Talán ő az, aki tud nekem segíteni. Neki minden olyan könnyen megy. Vegyük példának a tegnapot, alig kellett pár óra, és sikerült be csajoznia. Remélem valami lesz köztük, ugyanis elég szimpatikusnak tűnt Holly, már amennyire emlékszek rá. Akkor elmondhatnánk, hogy mindenkinek van barátnője. Istenemre, össze kell szednem magam. Arra úgy se fog sor kerülni, hogy köztem, és Katy között legyen valami. Már csak egy utca választ el, a kijelölt célpontomig. Előre szóltam neki, hogy hamarabb érkezek, mivel fontos beszélni valónk van. Most azt hiszi, hogy ő csinált valamit. Ahogy általában lenni szokott, de ez most felcserélődött. Miért van, hogy ha totál kiütöm magam, akkor is emlékszek, szinte mindenre? Ezt átkozottul utálom. Végre elértem a célomat. Sietősen pattanok ki, az autóból. Csengetés nélkül megyek be a házba, Gemma, és az anyukája a nappaliba van. Illedelmesen köszönök, és a kérdezésem nélkül mutatnak Harry szobája felé. Itt már kopogok, miután hallok egy halk szabadot, bemegyek hozzá.

   - Harry. - Háttal ül nekem az íróasztala előtt.

   - Szia. Mi a probléma? - Fordul felém.

   - Ennyire látszik? - Kérdem, kétségbe esetten.

   - Aha, de mondd már. Én csináltam valamit?

   - Nem, most kivételesen nem.

   - Hé, mi az, hogy most nem? Én sose csinálok semmi rosszat? - Vágja be a durcát.

   - Nem? Akkor meséljek a zenei fesztiválról? Tudod elég undorító tud lenni, ha valakinek a cipőjét lehányod. 

   - Arról, inkább ne is beszéljünk, Az volt életem, legkínosabb pillanata. De mondd, hogy mi a baj? 

   - Arra emlékszel, hogy sokat táncoltam Katyvel, és majdnem csináltam egy hülyeséget? - Nem tudom folytatni. Leülök az ágyra, és egy párnába temetem az arcomat. Érzem, mellettem megsüpped az ágy.

   - Igen, az megvan. De mi a probléma? Mert az oké, hogy majdnem, de az nem ugyan az mintha megcsináltad volna. - Mondja nyugtatásképpen. Tényleg szakértője a dolgoknak.

   - Az, hogy majdnem megcsókoltam. Érted? Ez rohadtul nem helyes. - Már majdnem kiabálva mondom a végét. Csak egy "oh" hagyja el a száját.

   - És emlékszik rá? 

   - Nem tudom. Tudod mi a legrosszabb, hogy nem bántam volna meg, ha megteszem. De legbelülről utálom magam ez végett. 

   - Ha nem emlékszik rá, akkor nincs probléma. Ha pedig igen, akkor rá fogjátok arra, hogy sokat ittatok. Meg amúgy is ehhez nem csak egy ember kell. - Rohadtul igaza van. Majd ki derül, hogy mi hogyan alakul. Ha meg nem emlékszik rá, akkor meg nem lesz semmi probléma. Fogok tudni még a szemébe nézni?