11. rész

Sziasztok!

Hát visszatértem egy hónap után. Még egyszer szeretnék elnézést kérni a szünetért, de sok volt a tanulni való. Most hogy túl vagyok az érettségin, fogom tudni hozni a részeket. A vizsgázóknak kitartást, és sok sikert. 

Nagyon örülnék neki, ha kommentelnétek. Kellemes hétvégét.

Mónika

Liam itt hagyott egyedül Niallat. Még sosem láttam ennyire dühösnek, és kiborultnak. Nem értem miért van kiborulva. Elvileg barátok vagyunk, és Liammel is barátok vagyunk. Nem tudom mi fordult meg a fejében, sőt lehet nem is akarom tudni. Még mindig csak néz. Nem merek felnézni rá. Tudom, hogy csalódást okoztam neki. Így is bűntudat gyötör. Elmegy mellettem, és nem szól semmit. Ez a legrosszabb dolog. Legalább mondana valamit, nem érdekel, hogy mit. Idegesít, hogy nem szól hozzám. Nem gondoltam volna, hogy ennyire képes megbántani. Túl gyorsan kezdtem el hozzá kötődni. Ajtónak dőlve, sírom el magam. Miért fáj neki, hogy Liam itt volt? Azt hittem bízik bennem eléggé.  És Liamtől nem volt szép, hogy csak úgy itt hagyott. Ő is ugyan úgy benne van, mint én, oké nem, de akkor is. Egyedül minden problémával megbirkózni igen nehéz. Meg kellene beszélni vele. Nem visz rá a lélek, hogy felmenjek hozzá. Pedig előbb utóbb meg kell beszélni a dolgot. Most nekem kell megtennem az első lépést. Nekem kell hozzá közeledni, hiszen én rontottam el mindent. Niall, annyira megértő, hogy,  ez  egy áldás, ahogyan a nagy szíve is. A legelején is annyira megértő volt velem. Elvitt egy  próbára,  bemutatott a barátainak, és még ajándékit is kaptam tőle. Pedig nem is ismer igazán. Valójában, hisztis vagyok, és makacs. A hisztis énemmel már találkozott, de a makacs énemmel még nem. Ezt aputól örököltem. Soha senki nem tűrt meg hosszú ideig, talán ezért nincsenek barátaim. Mindig meg voltam egyedül, de most kezdem érezni, hogy jól jönne valaki, akinek kibírnám önteni a szívemet, akiben teljes mértékig megbízhatok. És akkor jött Niall, a kedvességével, ezzel pedig rögtön elnyerte a bizalmamat. Most meg könnyen meg tud bántani. Nehezen összeszedem magam, és a szobám felé veszem az irányt. Már lépnék be a szobámba, de a mellettem lévő szobából hangok hallatszódnak. Közelebb megyek, és így már tisztán kihallható Niall énekhangja, és a gitár hangja. A torkom megint összeszorul, és megint rám jön a sírás. A fürdőszobába veszem az irányt hirtelen. A tükörbe nézve elborzadok a látványtól. Amilyen pocsékul érzem magam, olyan pocsékul nézek ki. Gyorsan rendbe szedem magam, és rögtön bedőlök az ágyba. Holnap beszélni fogok vele. Ez lesz a legjobb megoldás.

Összeszorítom a fogamat, kikecmergek az ágyból, és a fürdő felé indulok. A gondolataim folyamatosan Niall körül forognak. Egész éjjel rajta gondolkoztam. Miután eleget locsolgattam hideg vízzel az arcomat, és nagyjából embernek érzem magam, elbotorkálok a konyha irányába. Eddig simán eljutottam, de amit beérek, megtorpanok. Niall áll a gáztűzhelynél, és Amber irányítsa, hogy mit, hogyan kell csinálni. Egyikük se lát meg, ezért halkan visszacsukom az ajtót, és hallgatózok. Tudom, hogy nem szép dolog, de ilyen ez a kíváncsiság. Semmit nem emleget a tegnapi napból, pedig többször is rákérdez Amber, hogy minden rendben van vele. Még azt tudom kideríteni, hogy mi lesz a reggeli. De ez az, ami a legkevésbé számít. Lépteket hallok, nem szabad, hogy lebukjak. Úgy csinálok, mintha most mennék be. Nagy lendülettel nyitom ki az ajtót, és valaminek neki vágom. Megijedek, hiszen elvileg nincs semmi az ajtó útjába. Lassan becsukom, és szembe találom magam Niallal, Az orrát fogja, és mintha valami folyna az orrából. Nem mond semmit, csak a fürdőszoba felé megy. Amber haragos pillantást vet rám, és innen tudom, hogy utána kell mennem. Még jó hogy nem így terveztem a napot. Kopogás nélkül rontok rá. Épp a kádszélén ül fejét előre döntve. Adok neki tiszta gézt. A pólójára is került vér. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy így vágom orrba. Remélem nincs komoly baja.

   - Nagyon sajnálom, nem szándékosan csináltam.

   - Hát persze. Nincs semmi gond. Nyugodtan menj reggelizni, én megleszek. - Mondja, és érzem a hangjában a megvetést.

   - Maradok. - Jelentem ki határozottan.

   - Mégis minek? Segítettél. Köszönöm, de nincs szükségem rád. Szóval arra van az ajtó. - Mutogat az ajtó felé. 

   - Mert beszélnünk kell. - Mondom, és az ajtót becsukom, sőt még magunkra is zárom. Így már nem tud elmenekülni.

   - Meg vagy hibbanva? Nyisd ki az ajtót. Amúgy meg mit akarsz megbeszélni?

   - Nem vagyok meghibbanva. Szerinted? - Vonom fel a szemöldököm, amolyan most komolyan kérdezed stílusban?

   - A tegnapit, hogy Liam megcsalja Sophiát veled? Köszönöm, ezt a beszélgetést kihagyom. Most meg engedj már ki.

   - Először is nem csalja meg Sophiát. Az igaz, hogy én hívtam ide, de ennek a kettőnek nincs semmi köze egymáshoz. Másodszorra pedig végig fogsz hallgatni. - Fújom ki a levegőt.

   - Akkor meg mi az istenért volt itt? Csak úgy beugrott? Tudod nekünk azt mondta, hogy Sophieval találkoznak. És mi összefutottunk vele. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy merre lehet. Szerinted ezek után mire következtet az ember? Ráadásul, még ölelkeztetek is. - Kifújja a levegőt.

   - Én kértem meg, hogy ne mondja el, hogy hova megy. Lényegében nekem falazott. És amúgy is nem az a fajta vagyok, aki rögtön összefekszik mindenkivel. - Jelentem ki dühödten. Letelepedek a kád másik szélére,

    - Oké, ebben van valami. De akkor is, velem miért nem tudtad megbeszélni? Szerintem van olyan jó a kapcsolatunk. Vagy nem? - Most ő vonogassa a szemöldökét.

   - De van olyan. - Vallom be, és elszégyellem magam.

   - Akkor meg mi a fene bajod van? Örülnék, ha elárulnád. - Most már engem fixíroz.

   - Nincs semmi bajom. Mégis mi a fenéből gondolod? 

   - Látod, már megint kezded. Miért nem árulod, el mi nyomja a lelkedet? - Most mi a fenét mondjak. Pedig elterveztem este, hogy mit fogok mondani, és most meg nem tudom. 

   - Szégyellem magam. - Vallom be. Igen ez a legjobb szó erre.

   - És miért? - Már nem követelőző a hangja, átvált sokkal törődőbb hangnemre.

   - Az múltkori este miatt. - Ennyi bőven elég. A szája "o" alakot formál.

   - Az nem csak a te hibád volt. Azt ketten követtük el majdnem. De nem történt semmi. Hiba lett volna. - Kimondja azt az egy szót, amit nem akartam hallani. Hiba. Igen talán hiba lett volna. De akkor is én akartam azt a csókot. Könnyek árasszák el a szememet. Bele estem a saját csapdámba. 

   - Tudom - Préselem ki a szavakat.

   - Akkor minden oké? - Csak bólintok többre nem telik tőlem. - De azt tudod, hogy beszélned kell Sophieval? - Erre felkapom a fejem.

   - Miért? 

   - Tegnap felhívtam, és mondtam neki, hogy itt volt nálad. 

   - Oké. - Mondom, csak minél hamarabb szabaduljak ki innen. Még a kulccsal sikerül szerencsétlenkednem egy sort, de kijutunk. Mosolyt villant felém, vissza erőltetek én is egyet. Most siketült összetörnie a szívem. Csak egyetlen egy szó kavarog a fejemben. Hiba. 

Egy hét telt el, és semmi sem változott. Én nem szólok Niallhoz, és ő se hozzám. Úgy viselkedünk, mint a kisgyerekek. Ha ő a konyhába van, akkor én elmegyek onnan. Sőt ha az udvarra kiteszem a lábam, és véletlen meglátom, akkor is inkább elvonulok. Már Amber is észrevette, a köztünk lévő feszültséget. Én nem mondtam el az okát, ahogy ő se szerintem. Az időm nagy részét a szobámba töltöm. Még sose rajzoltam ilyen sokat, egy hét alatt. Olyan, mintha a rajzolásba fojtanám a bánatomat. Végre meg tanultam kutyát rajzolni, és még a szemet is tökéletesítettem. Anyuék igazán büszke lenne rám. Ha sikerülne nyitnom egy galériát. az lenne maga a mennyország. De valószínű ez az álmom sose fog teljesülni. Ha éppenséggel nem rajzolok, akkor takarítok. Minden csillog a szobába, még egy porszem sincs. Mindenemet elpakoltam, és most már tudom, hogy mit hol keressek. Teljesen berendezkedtem, ez lett az én birodalmam. Már csak a barátok hiányoznak. Sophievel beszéltem, és mint kiderült ő hitt Liamnek. Legalább neki nem kellett magyarázkodni. Várom, hogy találkozzunk, csak még nem tudom, hogy ez hogy fog összejönni. Kedves lánynak tűnik, és a hangján is lehet hallani, hogy odavan Liamért. Szinte nem is találkozok velük. Csak nagyon ritkán jönnek el. És akkor is Niall miatt. Múltkor összefutottam a lépcsőn Louissal, de nem mondott semmit. Liam néha fel szokott jönni hozzám, de nem marad sokáig. Én vagyok a fekete bárány a sok fehér között. Fogalmam sincs, hogy kéne rendbe hozni a dolgokat. Beszéddel nem megy. Pedig sokszor eljutottam a szobája ajtajáig, de mindig megfutamodtam. Talán azért, mert nem vagyok benne biztos, hogy nekem kéne-e bocsánatot kérni. Az ágyamon fekszek, és az ujjammal dobolok a hasamon. Olyan szép idő van kint. Jó lenne kimenni, de félek, Tudom, hogy itthon van, és abban is biztos vagyok, hogy kint. Ha jó idő van, mindig kiül a hintaágyra, vagy a fa alá. Nagyon szeretem azt a fát, ugyanis az ablakomból tökéletes oda a kilátás. Szeretem nézni, ahogy játszik a gitárján. Olyankor teljesen máshol jár. Kikapcsol, mint én rajzoláskor. Igazi művész lélek. Hallom, ahogy hangok szűrődnek be az ablakon. Tudom, hogy itt Zayn, Liam, és Harry. Hallom, ahogy felszabadultan nevetnek valamin. Halk kopogást hallok.

   - Gyere. - Kiabálom ki rekedten.

   - Szia. Jól vagy? - Liam. Benne sose csalódok.

   - Szia. Persze. Mi járatban?

   - Gyere le. Olyan jó a hangulat, és már olyan régóta kuksolsz a szobádba. Egy kis társaság nem fog ártani. 

   - Tökéletes nekem itt. Nem akarok vele találkozni. - Mondom halkan.

   - Tudod, ez nem elég ok. Te is a barátom vagy, és ő is. Nem lehetek egyszerre két helyen. Meg a többiek is hiányolnak ám. 

   - Ez egy kicsit abszurdum, ugyanis én senkinek nem hiányzok. 

   - Mégis miből gondolod ezt?

   - Ez most komoly? Gondolj bele alig találkoztunk, és nem vagyok az a fajta, aki valakiben is mélybenyomást tesz.

   - Akkor rosszul gondolod, és nem érdekel akkor is le fogsz jönni. - Jeleni ki. Először nem értem miért mondja, de amikor a vállára kap, rögtön megértem.