18.rész

A lábaim automatikusan indulnak el. Niall nyakába vetem magam. Egy kicsit meglepődik, de meg tud tartani, ezért nem esünk el. A kezei a derekam köré fonódik, és ez melegséggel tölt el. Nevetve fúrom az arcom a nyakába. Az illatát remélem, egy életre megjegyzem. Az ölelése gyengül, és végül elenged. Az arcán most még nagyobb mosoly ül. Az autóból kiveszi a gitárját, és utána megyünk be a házba. Az irányt rögtön a szobája felé veszi. A lépcső tetejéről int, hogy kövessem. Erőt veszek magamon, és megyek utána. Még jó, hogy nem lehet rögtön belátni a konyhába, amikor belépünk a lakásba. A szobájába érve, az ágyra ülök le. Ő még a helyére teszi a gitárját, és ő is leül mellém. Még egy kis ideig nem szól egyikünk sem. Végül én töröm meg a csendet.

   - Milyen volt a mai próba?

   - Egész jó. Legalább négyszer végig próbáltuk az egészet, szóval szerintem menni fog. Már alig várom. Eltudod hinni, hogy van egy lehetőségünk arra, hogy kitűnjünk? Olyan hihetetlen.

   - Igen, ez nagy lehetőség. De nehogy elszúrjátok.

   - Tudjuk. Azért is figyelünk arra, nehogy megfázzunk, meg pihenjük ki magunkat. - izgatottság hallatszik, a hangjából. Csak bólintok, és a beszélgetésünk véget is ér itt. Beáll köztünk az a bizonyos kínos csend. Utálom, hogy nem tudunk úgy beszélgetni, mint az elején. Régebben nem voltak ilyen gondjaink. Vagy ő, vagy én hoztam fel valami témát. Most itt van ez a fellépés. Mióta tudjuk, hogy mikor lesz, azóta csak erről beszélgetünk. Egymás mellett ülünk szótlanul. A csendet Niall gyomra töri meg. Kínjában felnevet. Most jött, el az a pont, hogy lépjek. 

   - Gyere menjünk vacsorázni. - mondom neki, de ő marad a helyén. Én már az ajtónál állok. 

   - Hívom a pizza futárt, most nincs kedvem főzni. Milyet kérsz? - és a telefonja már a kezében van, és pötyög rajta valamit. Megdöbbenek. Lehet, hogy nem mutattam azt, hogy nagy konyhatündér vagyok. Mikor nem mondok semmit, akkor néz fel a telefonjából. Kérdően néz rám.

   - Ne rendelj vacsorát, már főztem. - Jelentem ki büszkén. Elneveti magát. Miért nevet? Nem hiszem el. Már eldőlt az ágyon, és a telefon sincs a kezében. Mérges vagyok rá. - Ne nevess. 

   - Ookéé. - de még mindig nevet. Hát jó, akkor egye meg egyedül, vagy rendelje meg azt a rohadt pizzát. Még egyszer nem fogom azon törni magam, hogy meglepjem. Mérgemben az ajtót becsapom, és a konyhába rohanok le. Eredetileg azt terveztem, hogy kidobom az ételt, de mielőtt ezt megtenném, elgondolkozok. Annyit szerencsétlenkedtem vele, kár lenne, ha pocsékba menne. Ezért inkább elkezdem elpakolni a hűtőbe. Ez nagyon rosszul esett Nialltól. A pultnak nekitámaszkodok. Nagy levegő. Ha ilyen lesz az elkövetkezendő pár nap, akkor a totál kiborulás szélén fogok állni. Halk torokköszörülésre kapom fel a fejem. Már mindent elpakoltam. A kék szemeibe nézve megbánást látok.

    - Kat, ne haragudj, de akkor is elképzelhetetlen, hogy főztél. - bosszúsan nézek rá. - Mármint nem azt mondom, hogy nem tudsz. Ezek szerint tudsz. És mit főztél? - az utolsó kérdésén mosolyognom kell. De attól még haragszok rá. 

   - Majd meglátod. Akkor vacsorázunk? - bólint. Nyugodtan kezdek visszapakolni az asztalra. Niall is besegít. A levest odarakom a gáztűzhelyre melegedni. Niall próbálom rávenni, hogy üljön le a valagára, de nem akar. Kimegy a konyhából. Most akkor megharagudott? Nem értem. Egyedül minden könnyebb. Akkor nem kell foglalkozni, azzal, hogy másnak mi a jó. Akkor csakis a saját érdekeidet nézheted. Utána indulok, miután elzárom a gáztűzhelyt. Már a lépcső felénél járok, amikor szembe találom magam vele. Csak pólót cserélt, meg a kezében van egy üveg bor. Együtt megyünk vissza a konyhába. Míg Niall kibontja a bort, és tölt, addig én az asztalhoz viszem a levest. Kezembe ad egy poharat. 

   - Sajnálom, hogy nem hittem neked. A mai estére. - mondja. Koccintunk. A mai estére, ez jár a fejemben. Ízlik neki. Akkor, ezt felteszem arra a listámra, amit meg tudok csinálni. A hangulat kezd feloldódni. Amikor a fasírtot elé teszem, megint kinevet, de már nem haragszok rá. 

   - Nem tudom, megkülönböztetni a húsokat. - mondom, és elnevetem magam. Az állatformákkal játszik, mint a kisgyerekek. Minden falathoz van hozzáfűzni valója. Szegény elefánt, megettem a fülét, vagy éppen ez mit is akar ábrázolni? Az egész vacsorát elbohóckodja, így eléri hogy semennyire nem haragudjak már rá. Mikor bejelentem, hogy van még valami, akkor megdöbben. És amikor elé rakom a palacsintát, felcsillan a szeme. Mikor befejezi, nagy nehezen átmegyünk a nappaliba. Viszem magammal a maradék boromat. Egymással szembe ülünk, és Niall idióta fejeket vág. Már a nevetéstől fáj a hasam.

   - Holnap este bulit tartok. - jelenti ki. Már épp bele akarnák kötni, de mégsem teszem. Biztosan megbeszélte Amberrel. -  Csak a fiúk meg a csajok. Na mit szólsz hozzá?

   - Nem a legjobb ötlet, de nem bánom. Elfogyott a bor. Van még? 

   - Igen, mindjárt hozom. - Eddig nem rajongtam a borokért, de ez nagyon finom. Megkapom a következő pohár borom. Most kezd eleredni a nyelvem. Elkezdem elmesélni gyerekkorom legkínosabb sztorijait, amin ő jót nevet. Most rajta a sor. Sokáig nyúzom azzal, hogy meséljen. Végül a kiskutya szemem meggyőzi. 

   - Harryvel fogadtunk, természetesen elvesztettem. A feladatom, pedig az volt, hogy egy alsónadrágban, rózsaszín hajpánttal a fejemen végigmenni,  a város legforgalmasabb útján, miközben azt kiabálom, hogy én vagyok superman. Egy öreg néni, pedig elkezdett ütni a táskájával. Néha szoktam látni, és olyankor nagyon csúnyán néz rám. - mondja. Kitör belőlem a nevetés. Szívesen megnéztem volna. Elég merész, hogy megmerte csinálni. Kisváros, itt mindenki ismer mindenkit. Még egy darabig beszélgetünk. Nagyjából éjfél után megyünk aludni. Majdnem bealudt ülve. Ő megy a saját szobájába, ahogy én is. Gyorsan lezuhanyozok,  utána eldőlök az ágyon. Hiába vagyok álmos nem megy az alvás. Jól sikerült az este. Megint olyan a kapcsolatunk, mint régen. Halk neszt hallok. Az ágyon felülök, és az éjjeli lámpám után tapogatózok. Amikor a fény felvillan hunyorogva veszem észre Niallt. A kezében van a kispárnája, és a takarója. Mondjuk, nem is lehetne más, hiszen csak ketten vagyunk itthon. Kérdően nézek rá. 

   - Nem tudok aludni. Itt aludhatok? - ez a legaranyosabb dolog, amit most csinál. A száját lebiggyeszti. Mosolyogva csúszok arrébb. Befészkeli magát kényelmesen. Egészen az ágyszéléig húzódok. 

   - Gyere beljebb, mert le fogsz esni. - figyelmeztet, de én addigra már a padlón vagyok. Nevetve a fejemre húzom a takarót. Segít felkelni, és most már beljebb megyek. Érzem, hogy a szívem, gyorsabban kezd verni. Niall már elaludt. A hold fényének segítségével, nézem az arcát. Nyugodtság sugárzik róla. A fejemet a párnára hajtom, és elégedetten hunyom le a szemem.