22. rész

Sziasztok!

Most jöhetnék rengeteg kifogással, hogy miért nem hoztam a részt, de nem foglak benneteket untatni ilyenekkel. Hosszabbra terveztem, de sajnos nem sikerült. A befejezés sem tetszik a legjobban. Remélem a következő résszel hamarabb kész leszek. 

Van még pár nap a szünetből. Élvezzétek ki. 

Mónika

A csókja megrészegít, hiába vagyok józan, úgy érzem, mintha, én is részeg lennék. Az érzés fantasztikus. Rengeteg érzelem tör fel bennem. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára. Automatikusan húzódok még közelebb hozzá, és bár tudom, hogy reggel nem fog emlékezni rá, nem húzódok el. A pillanatnak élek. Végül ő húzódik el. Az arcom pírba borul, de nem hiszem, hogy látja. Leszállok róla, és a fürdőszoba felé vonulok. Még csak most tudatosult bennem, hogy mit is csináltam az előbb. Kettős érzésem van. Az egyik részem örül annak, hogy megtörtént, ami megtörtént,de a másik felem bűntudatot érez. Bűntudatot, mert valahol a szívem legmélyén tudom, hogy nem helyes, ami az előbb történt, hiszen félig meddig rokonok vagyunk, vagy legalábbis olyasmik. Eddig a legjobb barátomnak tekintettem, de az emberek nem csókolóznak a legjobb barátjukkal. Az emberek általában megosztják a barátjukkal, hogy mi is történt, meg hogy mikor, és milyen volt. És nekem most nincs kinek elmondanom, hiszen a legjobb barátommal csókolóztam, aki ráadásul félig a rokonom. Hideg vízzel locsolom az arcom, hátha sikerül, egy kicsit megnyugodnom. Folyamatosan fel le járkálok, és az idegességem, nem csökken. Ebben nem változtam semennyire. Az apró dolgokat is túlidegeskedem. Kikukucskálok az ajtón, és látom, hogy lefeküdt aludni. A mellette lévő hely üres. Nekem is le kellene feküdnöm, de nem hiszem, hogy képes leszek vele egy ágyban aludni, maximum csak forgolódnak, és ezzel felkelteném. Úgy döntök, hogy inkább lent alszok a kanapén, és megpróbálom elfelejteni a dolgokat. Nem tudom ki volt az az elvetemült ember, aki kitalálta, ezt az éljünk a mának. Nos, éltem, és meg is lett a következménye. Tudom, hogy egy részem igen is szeretné, hogy legyen köztem, és Niall között valami, de a dominánsabb részem ellenkezik, azzal hogy ez helytelen. A fejem a sok gondolattól megfájdul. Próbálkozok az alvással, ami nem igazán akar összejönni, de végül sikerült elaludnom.

Reggel hát, és nyakfájásra kelek. Az órára pillantva veszem észre, hogy milyen korán van. Reggel 6 óra, ami azt jelenti, hogy aludtam kb. 3 órát. Egy ásítás, és nyújtózkodás után elkészítem a reggeli kávémat, és csinálok mellé még 5 adagot. A kávémat kortyolgatva gondolkozok a történteken. Nem akarok rá gondolni, és még is azt csinálom. A gondolkodásból Liam rángat ki, aki hangos csörömpöléssel jelzi, hogy ő is itt tartózkodik a konyhába. A zaj felé kapom a fejem, és látom, hogy egy üveg eltört. Mérgelődve a törött darabokra, és reménykedik arról, hogy magától összeszedődik az a sok üveg darabka. A helyére invitálom, és összetakarítom a romokat. Elé teszem a reggeli kávéját. 

   -  Iszonyatosan fáj a fejem, esküszöm még egyszer nem iszok. - jelenti ki.

   - Ilyen ez a másnaposság. A többiek még alszanak? 

   - Próbálnak. Már mindenki fent van, csak vissza akarnak aludni, és elkerülni a másnaposságot. Apropó, hol van Niall? - a kérdése meglep.

   - A szobámba. 

   - Ti ketten, együtt aludtatok? 

   - Mi ez vallatás? - kérdezek vissza.

   - Nem, de érdekelnek a részletek. - vonja meg a vállát.

   - Nem aludtunk együtt, én a kanapén aludtam. - vallom be. Egy "Oh" hagyja el a száját. Eddig tartott a beszélgetésünk. A többiek is lassan vánszorognak lefelé. Előkeresem a fájdalom csillapítót, és mindenkinek adok. Annak ellenére, hogy mindenki, hullafáradtnak néz ki, adok nekik munkát. A szanaszét lévő üvegeket szedegetik össze. Egy tálcára rakok egy bögre kávét, egy pohár vizet, és a gyógyszert. Óvatosan megyek fel a lépcsőn. A szobaajtón bekukucskálok, és látom, hogy még alszik Niall. Most, hogy látom, megint eszembe jut az éjszaka. Pár órával ezelőtt megcsókolt, a szobámban, és azon belül az ágyamon. A kettős érzés még mindig nem múlt el. Bárcsak tudnám, hogy melyik érzés a dominánsabb. Ebbe fogok beleőrülni. Az éjjeli szekrényre lerakom, a tálcát, és hagyom még egy kicsit aludni. A többieknek a lelkére kötöttem, hogy ne merészeljék felkelteni. A párnámat öleli magához, és nyitott szájjal alszik. Összeszedek pár ruhát, és a fürdőben felöltözök. A kedvenc szaggatott farmeromat, és egy fehér alapon fekete mintás pólót veszek fel. Még elvégzem a reggeli teendőim, és utána keltem fel őt. 

~Niall Horan~

Érzem, ahogy megmozdul az ágy. Nincs kedvem felkelni. A fejem nagyon fáj, arról nem is beszélve, hogy csukott szemmel is forog velem a világ. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehet. Valaki simogatja az arcom,  és most reménykedek benne, hogy Kary az, és nem Louis. Hunyorogva látom, a hossz hajat. Megkönnyebbülök, hogy Ő az. Halkan suttogja, hogy keljek fel, de nem akarok. Lassan elkezd bökdösni. Feladom. Most már fel kell, hogy kelljek. Egy mosolyt erőltetek az arcomra, de az eltorzul, amint felemelem a fejem. A szédülés nem enyhült, sőt rosszabb lett. 

   - Hoztam gyógyszert. - mondja, és ezért hálásan pillantok rá. Mindig utáltam a gyógyszereket, és most sincs másképp. Mindig érzek valamilyen ízt utána, hiába iszok rá sokat. 

   - Jó reggelt! Hány óra? - kérdezem. Az órájára pillant, és meglepődik.

   - 10 óra múlt nem olyan rég. 

   - Többiek? 

   - Lent pakolnak. 

   - Nagyon helyes. - mosolyodok el. - Fáradtnak tűnsz. Mennyit aludtál? - amint meghallja, ezt a kérdést, rögtön másfelé néz. 

   - Nem sokat. De nem vagyok fáradt. - jelenti ki. - Majd gyere le reggelizni. - mondj, és magamra hagy. Valami nincs rendbe vele. Ma olyan furcsán viselkedik. Zavarba van előttem, meg alig beszélt valamit. Meg amit mondott, azt is úgy kellett kihúznom belőle. Az estéből szinte semmi nem maradt meg. Tudom, hogy nagyon jól éreztem magam, és ennyi. Fogalmam sincs, hogy hogy a fenébe kerültem ebbe a szobába. A többiek nem mentek haza. Valószínűleg Katy fektette le őket, ahogy szerintem engem is. Nincs kedvem semmihez, csak az alváshoz. Nagy nehezen megemberelem magam, és elvonszolom magam a saját szobámba. Az ágyam nincs bevetve, ez azt jelenti, hogy valaki aludt itt. A cuccaim ugyanúgy állnak, ahogy hagytam őket. A szürke melegítő nadrágomat, és egy fekete pólót veszek fel. A gyomrom korog az éhségtől, de nem vagyok benne biztos, hogy neki pont arra van szüksége. A konyhába a többiek már a helyükön ülnek, és esznek. 

   - Sziasztok. - köszönök, és leülök Katy mellé. A reggeli nagyon jól telik. A fiúk lassan kezdenek haza menni, és a ház is rendbe van már. A délutánt, és az estést is pihenéssel szándékozom tölteni. Miután csak ketten maradunk, elvonulok a szobámba, és Katy is az övébe. Ma nagyon furcsán viselkedni. Vagy nem is tudom, olyan visszahúzódó velem, Bezzeg a többiekkel rendesen beszélt, nekem meg mindent ki kellett belőle húznom. Valami nincs rendbe. Az estéből még mindig nem emlékszek semmire. Valamit biztos mondhattam neki. Lehet, annyira megbántottam, hogy nem is fog rendesen beszélni velem. ÉS meg is magyarázná, azt is, hogy miért nem aludt rendesen. Nagyon rossz volt, nézni, hogy fáradt, és még így is segített nekünk összepakolni, pedig nem is ő csinálta a kupit. A fejem már megint fáj. Próbálok vissza elékezni arra, hogy mit is mondhattam neki. de nem jut az eszembe semmi. Csak nagyon kevés kis emlékfoszlányaim vannak, de egyikben sem szerepel.  A többieket, még nem kérdeztem, de majd holnap beszélek velük. Hátha ők okosabbak, mint én. Az alvás nem akar összejönni, így a gitáromat a kezembe véve ülök le az íróasztalom elé. A fiókból kiszedem a kottáimat, és elkezdem játszani. Dúdolok hozzá. Még nem írtam hozzá szöveget, azt mindig azután csinálom, amikor már biztos vagyok a ritmusba. 

Az idő csak úgy repül. az előbb még csak kora délután volt, most meg már este van. Főtt étel illata érződik. A számon egy mosoly jelenik meg. Katy egyre többször próbálkozik a főzéssel, és egyre jobban megy neki. Lemegyek a konyhába, és látom, hogy tényleg ő van a gáztűzhelynél. Mosolyt erőltet magára, amikor meglát. Az érzéseit nem tudja elrejteni előlem. Látszik a szemében a megbántódottság. Megpróbálok vele nem foglalkozni, de nehezemre esik. Talán este beszélek vele, hogy miért is ilyen. Megterítek, és közösen fogyasztjuk el a vacsoránkat. Csendben telik el. Nem kérdezgetem, nehogy még jobban megbántsam, és ne egyen velem. Az elpakolás bevállalom, és miután befejezte az evést rögtön megy is fel a szobájába. Idegesít, hogy nem tudok semmit. Nagyon ritka, mikor úgy iszok, hogy semmire nem emlékszek. 

Gyorsan lefürdök, és lefekszek aludni, de nem megy. Mióta anyu nincs itthon, azóta nem bírok elaludni egyedül. Múltkor is azért mentem át Katyhez, mert nem bírtam aludni. Vele aludni jó volt. Nem volt rémálmom se, és sikerült kipihennem magam. Meg ahogy észre vettem, ő is örült a társaságomnak, de lehet, hogy csak beképzelem. Ismét a szobája felé veszem az irányt. Az ajtó alatti résen látszik, hogy még ég lámpa. Kopogok, de nem szól semmit. A fejemet óvatosan bedugom az ajtón, de nem látom sehol. A fürdőszoba felől hallom a víz csobogását. A szobája a megszokottól eltér. Most minden rendetlen. A rajzai mindenfelé megtalálható. Az ágyon, a földön, az asztalán, az ablakba. Mind különböző témát ábrázol. A rajzok nagyobb része természetet ábrázolja. Nagyon jó meg tudja rajzolni a fákat. Teljesen olyan, mintha itt lennének, és nem a papíron. Az emberi rajzai is nagyon jók. A legtöbbször megjelenő női alak, az Katy anyukája. Egy ilyen mappát veszek a kezembe, és kezdem el lapozgatni. Több pozícióban van lerajzolva. Mosoly jelenik meg az arcomon. Van hozzá tehetsége. Még egy mappát elkezdek lapozni, de ezekben, már különböző dolgok találhatók. Fogok tőle kérni pár képet a szobám falára. A következő rajznál saját magammal nézek szembe. Meglepődök, hiszen minek rajzol le engem. Minden aprólékosan ki van dolgozva. A kék szemem, a nevető ráncaim. A tökéletes másom. 

   - Te meg mi a fenét csinálsz!? - kiált rám valaki. És akkor szembe találom magam a nagyon mérges Katyvel. A mappát kitépi a kezem közül.